NB I

Urbányi együttérez a diósgyőriekkel; ezt a vereséget megérdemelte a Vasas

Edzői nyilatkozatok az NB I-ből.

Videoton–Haladás 2-0

Henning Berg, Videoton: – Úgy gondolom, hogy jó mérkőzést láthattak ma a nézők. Egy jó formában lévő Haladást láttunk vendégül, akik ellen irányítani tudtuk a találkozót és lőttünk két szép gólt. A második játékrészben előfordult, hogy védekezésre kényszerültünk, de örülök annak, hogy sikerült kapott gól nélkül lehoznunk a találkozót – ehhez kellett Kovácsik Ádám két nagy védése is. Voltak olyan periódusai a mérkőzésnek, amikor jól játszottunk. Az első öt-tíz perc nem sikerült jól, de utána át tudtuk venni az irányítást. Elismerem, lehetett volna több helyzetünk, mert a támadópozíciók megvoltak ehhez, de így is örülök a három pontnak. Ma kicsit lassabban játszottunk, mint a DVSC ellen, de a Haladás más stílusban játszott, mint a debreceniek. Viszont mi lőttük a legtöbb gólt a bajnokságban, senki nem szerzett nálunk több pontot, szóval úgy gondolom, jó pozícióból harcolunk tovább a bajnoki címért.

Mészöly Géza, Haladás: – Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a Vidi legjobb játékosa tulajdonképpen a kapusa volt. Brockhauser István ki is húzta magát a mérkőzés végén, igaza is van, sokat fejlődött az elmúlt időszakban Kovácsik Ádám. Nem volt több helyzete a hazaiaknak, mint nekünk, ez sok mindent elárul. Ritkán dicsérem a csapatomat vereség után, de ma azt tudtam mondani a fiúknak, hogy gratulálok, jól helytálltatok. A kispadról úgy láttam, hogy voltak olyan kétes szituációk, amelyek nem feltétlenül a javunkra szolgáltak, talán emiatt sem sikerült egalizálni. Összességében viszont a csapat azt tette, amit elgondoltunk, nagyon megnehezítettük a Vidi dolgát. Persze ebből a kilencven percből is lehet, és kell is tanulnunk, hogy a jövőben még jobban felvegyük a versenyt egy bajnokaspiráns ellen.

Forrás: vidi.hu


Debrecen–Újpest 1-0

Leonel Pontes, DVSC: – Tudtuk, nehéz mérkőzésre számíthatunk az Újpest ellen, mert jó csapat, régen együtt játszanak. A mérkőzés rászolgált a győzelemre, sok helyzetünk volt, főleg az első félidőben. Gratulálok a játékosoknak, mert nagyon jó munkát végeztek, főleg akkor, amikor emberhátrányba került a csapat. Gratulálok az Újpestnek is. Fontos győzelmet sikerült aratni. Nem tudom kikerülni a játékvezető tevékenységét, ugyanaz a játékvezető vezette Kecskeméten az Újpest ellen lejátszott meccset is. Akkor is és most is sok olyan dolog történt részéről, amit nem tudok megérteni.

Nebojsa Vignjevics, Újpest: – A debreceniek nagy nyomás alatt játszottak, ezért nem mehetett úgy a játék, ahogy szerették volna. Mi nyugodtabbak voltunk, lehettünk volna agresszívebbek. Andrics egy nagy helyzetén kívül nem volt igazi lehetőségünk. A piros lap után megnyugodott a csapat, mintha jó lenne a null-null, aztán egy szerencsés góllal győzött a Debrecen. A piros lap után sem alakítottunk ki helyzetet. Utána agresszívabbnak kellett volna lennünk. Igazi futballcsatát láthatott a közönség. Gratulálok a Debrecennek a győzelméhez.

Forrás: haon.hu


Mezőkövesd–Honvéd 1-5

Radványi Miklós, Mezőkövesd: – Az első félidőben ami agresszivitást elvártam, hetvenöt százalékban teljesítettük. Félidőben vezettünk, azzal elégedett voltam, de voltak taktikai dolgok, amin dolgozni kell. Attól féltem, a Honvéd a második félidő elején gólt rúg, s ez bekövetkezett, mentálisan padlóra esett a csapat. Egy-egynél a százszázalékos ziccert nem rúgtuk be, az ellentámadásból kaptunk gólt, majd kivégzett bennünket a Honvéd. Hiányzott a tempó, az agresszivitás, féltek a játékosok. Gratulálok a Honvédnak.

Marco Rossi, Honvéd: – Jól kezdtünk, jól játszottunk, de nem használtuk ki a lehetőségeinket, a Kövesd viszont két hibánk közül az egyiket kihasználta és megszerezte a vezetést. Lehetett érezni, hogy tudunk fordítani, végül megérdemelt győzelmet arattunk, megérdemelt különbséggel.

Forrás: mezokovesdzsory.hu


Gyirmót–Diósgyőr 1-1

Urbányi István, Gyirmót: – Valószínűleg kevés nehezebb dolog van, mint ilyen helyzetben játszani. Kicsit ennek fényében kezdődött a meccs, nem találtuk a ritmust, korán hátrányba kerültünk. Kellett néhány perc, hogy rendezzük a sorokat, amennyire lehetett. Szerkezetet váltottunk, pozíciót cseréltünk. Pozitívum, hogy az utolsó pillanatig mutatta a csapat, hogy van tartása. Ha van valaki, aki jelen pillanatban együtt tud érezni, és átéli a diósgyőri szurkolók, játékosok és vezetők csalódottságát, az én vagyok, mert nekünk az egész szezon ilyen volt.

Bódog Tamás, DVTK: – Megérdemeltük a pontvesztést. Nem csak a második gólt nem rúgtuk meg, hanem a harmadikat és a negyediket sem. Voltak lehetőségeink, de elszórakoztuk őket. Azt nem mondhatom, hogy nem akartak a játékosok, de nem volt meg bennük az a gyilkos ösztön, amivel meg kellett volna a második gólt rúgni. Utána a Gyirmót erőre kapott, jöttek előre, és abból a kevés helyzetből, ami előttük adódott, megérdemelten megszerezték az egyik pontot. Sajnálom, mert a mi kezünkben volt a mérkőzés.

Forrás: dvtk.eu


Vasas–Paks 0-3

Michael Oenning, Vasas: – Ez az első mérkőzés, amikor ilyen egyértelműen megérdemeltük a vereséget. Gyengén kezdtünk, próbáltuk visszahozni a meccset, nem sikerült. Sok hibával játszottunk. Tanulni kell a mérkőzésből, nem szabad elátkozni a csapatot. Fájó a vereség mindenki számára. Szeretnénk bejutni a kupadöntőbe, de a harmadik helyet sem akarjuk elengedni. Megtesszük a szükséges lépéseket, amelyek fontosak ahhoz, hogy eredményesen hozzuk le a három meccset.

Csertői Aurél, Paks: – Nagyon meg kellett küzdenünk ezért a győzelemért. Helyenként igen jól játszottunk, és sok helyzetet alakítottunk ki, de az ellenfelünknek is voltak lehetőségei. Több fordulópontja volt a meccsnek, például volt egy kettős kapufája a Vasasnak. Ettől függetlenül úgy gondolom, főleg a helyzetek alapján, hogy megérdemelten nyertük meg ezt a találkozót. Nagyon jó meccs volt, és ha továbbra is így futballozunk, akkor remélem, hogy a még hátralévő mérkőzéseket is meg tudjuk nyerni.

Forrás: vasasfc.hu, paksifc.hu


Olvasói sztorik