NB I

Két MTK-játékosra külön is készülnek a Fradinál

Holczer Ádám csak a győzelemmel lenne elégedett a szombat esti örökrangadón.

Szombaton 20.30-tól rendezik meg az NB I örökrangadóját, az MTK-Ferencváros összecsapást. Erről beszélt a Dibuszt az elmúlt hetekben helyettesítő kapus, Holczer Ádám a Fradi Appon olvasható interjújában.

– Kanta Józsinak több jelenetét is átnéztük már Balogh Tonóval. Józsi kiemelt figyelmet kapott, de természetesen Torghelle Sanyi fejjátéka is terítéken volt. Ők ketten voltak, akikre az átlagnál nagyobb figyelmet fordítottunk, de más játékosokat is kielemeztünk. Nem tartunk senkitől, de mindenkinek meg kell adni a tiszteletet. Ennek része, hogy minden játékosból alaposan felkészülünk, hogy ne okozhassanak meglepetést.

– Az utóbbi időben már nem az a klasszikus rövid passzos MTK-s játék jellemzi őket, amiről korábban felismerhetőek voltak. A stílusukkal most szakítaniuk kell, mert a cél szentesíti az eszközt elven muszáj focizniuk. Gólt, gólokat kellene rúgniuk és erre nekik a pontrúgás lehet a fegyverük. Ezt az őszi utolsó mérkőzésükön is láthattuk, hiszen azzal tudtak egyenlíteni a Groupama Arénában. Az biztos, hogy játékban sem fognak csalódást okozni, mert tudnak futballozni. Mindenre fel kell készülni, nagyon nehéz meccs lesz. Főleg annak függvényében, hogy az életükért küzdenek. Mi viszont a dobogóért hajtunk, tehát jó összecsapásra lehet számítani. Annak külön örülök, hogy pályára léphetek az új stadionban. A csapat még soha nem játszott ott, így az elsők között lehetek, akik avathatják. Az utóbbi időkben nem sok pontot gyűjtöttünk az MTK ellen idegenben, remélem ez a rossz sorozat is megszakad most.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.