NB I

NB I: februárra elkészül a Diósgyőr stadionja

A kemény tél miatti kéthetes késés nem akadály.

A tervek szerint februárban elkészülhet a DVTK stadionja, annak ellenére, hogy a kivitelezők kéthetes késésben vannak a csaknem 11 milliárd forintos projekttel – hangzott el a pénteki helyszínbejáráson.

Pintér Lajos, az építkezés felelős vezetője elmondta, ütemterv szerint haladnak a munkával, bár kéthetes, nem jelentős csúszásban vannak, ez a kemény tél számlájára írható. Hozzátette: a Market Építő Zrt. kivitelezésében épülő diósgyőri stadion munkálatait az elmúlt év novemberében kezdték el a régi bontásával.

Kriza Ákosnak miskolci polgármester szerint két évvel ezelőtt sokan nem hittek abban, hogy 2017 tavaszán már itt tarthat a 15 ezer drukkert befogadó stadion kivitelezése. Kiemelte, egy impozáns létesítmény készül, amely minden igényt kielégít majd, a diósgyőri csapat és szurkolótábora ezt megérdemli, utóbbit a tervezésbe is bevonták.

Az új stadion főépületének földszintjén a csapatok öltözői, a bírói, orvosi és más kiegészítő helyiségek kapnak helyet. Az első emeleten mobilfalakkal osztható rendezvénytér készül egy pályára nyíló, nagy terasszal. A második emeleten lesz húsz díszpáholy, a hozzájuk tartozó társalgóval.

A lelátó vasbeton szerkezetből készül, a nézőteret 18 helyen tudják a nézők megközelíteni. A lelátók alatt szurkolói büfék és mosdók kapnak helyet. A labdarúgópálya alulról fűthető lesz, vízelvezetését alácsövezéssel oldják meg, a füvet pedig egyebek között automata locsoló-berendezéssel tartják karban. A pályát műfüves sáv veszi körül, ahol nézőtéri menekülő lépcsők, akadálymentes nézőtéri pódiumok épülnek, itt lesznek a cserepadok is.

A stadion küzdőtere és a főépület helyiségei is többféle célra használhatók, így sport- és kulturális rendezvényt, családi vagy más eseményt is lehet majd tartani a létesítményben.

Olvasói sztorik