Lázok lövésével indult az Újpest–MTK fővárosi rangadó az OTP Bank Liga 29. fordulójában – a negyedik helyet ostromló lila-fehérek a kiesés ellen csatázó riválisukat fogadták. Fél perccel később már az első sárga lapot is feljegyezhettük: Szankovics belépőjét díjazta lappal a játékvezető.
Az első nagyobb lehetőségre a 18. percig kellett várni: Mohl beadását Lázok fejelte kapura, az erős fejest Petkovics bravúrral védte. Az MTK a biztos védekezésre helyezte a hangsúlyt, ezzel viszont az Újpest nem tudott mit kezdeni: folyamatosan a házigazdánál volt a játékszer, de kapura veszélyes lövésig nem tudott eljutni – sem akcióból, sem pontrúgásokból. Diarra beadásánál jutott ismét nagyon közel a gólhoz az Újpest, Diarra beadását azonban a kapu torkából Katona fejelte ki.
A félidő hajrájában Kolomojec iramodott meg a labdával, kettő az egyben vitték kapura a labdát Torghellével, de a légiós a passz helyett a lövést választotta – csúnyán fölé-mellé tüzelt. Katona kemény belépője után Diarra maradt a földön: az Újpest játékosa térdsérülést szenvedett, úgy tűnt, le kell cserélni, de végül visszatért a pályára. A 44. percben Torghelle Sándor tűnt el Lázok mellett egy szabadrúgás után – tizenegyes! A büntetőt a sértett az ellenkező irányba vetődő kapus mellett a bal alsóba lőtte (0-1). A fordulásból kapufáig jutott az Újpest Balogh fejesénél – 0-1 az első félidő.
A szünet után Perovics kétszer is közel került az egyenlítéshez, de Petkovics ismét bravúrral védett. Érezhető volt, hogy megnyomja a meccset az Újpest, mindent megtesz az egyenlítésért, de az idő múlásával alábbhagyott az iram. Ismét biztosan zárt az MTK védelme, az Újpest meddő fölénye passzolgatásokban teljesedett ki.
A 78. percben Perovics tűnt el Poór mellett a tizenhatoson belül – az biztos, hogy a labdát nem érte el az MTK védője, míg az újpesti támadó a kezét használta látványosan, a játékvezető továbbot intett. A 83. percben viszont már nem: egy lerántásért megítélt tizenegyest Enisz Bardi vágott a kapuba (1-1).
Nagyon megnyomta a végét az Újpest, de a végén az MTK ünnepelhetett: Hrepka Ádám négy perccel a beállása után egy lecsorgó labdát vágott a hosszúba. Nyert az MTK: 1-2.