Hajdú B. István szerint nem tett rosszat az NB I-nek a létszámcsökkentés és izgalmasan is alakul a szezon, de a magyar futball minőségét nem lehet egyik napról a másikra megemelni. A nézőket nehéz kicsábítani a stadionokba, hiszen a televízióban szinte minden sporteseményt élőben megkapnak, és csak akkor térnek vissza rendszeresen a lelátókra, ha beleszeretnek az élménybe, amit kapnak.
‒ A magyar válogatott eredményesen szerepelt a 2016-os Európa-bajnokságon, ugyanez már nem volt elmondható nemzetközi selejtezőkben induló klubcsapatainkról, hiszen az albán bajnokság második helyezettje búcsúztatta a magyar bajnokot. Összességében elmondható, hogy a magyar labdarúgás egészéből nem következett a franciaországi szereplésünk – kezdte az Origónakadott interjút Hajdú B.
A legnépszerűbb kommentátor úgy fogalmazott, az NB I színvonalának elvileg jót tett a kisebb létszám, hiszen a legjobb játékosok 16 helyett 12 csapatba koncentrálódnak, ez pedig érezhető a mérkőzések minőségén.
‒ A klubok stabilak anyagilag, nem kell attól tartani, hogy holnapután csődbe megy valamelyik. A bajnokság izgalmasan alakul, három-négy csapat versenyben van az aranyéremért, külön örömteli, hogy a Vasas és a Budapest Honvéd emellett a fiatalok szerepeltetésére is nagy figyelmet fordít. A kiesés elkerülésében 5-6 klub is érintett, tehát majdnem a teljes mezőny érdekelt még valamilyen cél elérésében.
Kiemelte, előrelépésnek tartja, hogy talán tudatosabban játszanak a csapatok, szinte mindegyiknek van valamilyen stílusjegye, ami felfedezhető a játékában.
‒ Ha van hátránya a 12 csapatos lebonyolításnak, akkor az a kevés város, Győrből, Pécsről, Szegedről, Békéscsabáról vagy Tatabányáról azért hiányzik az élvonalbeli futball, a helyi gyerekeknek még mindig motivációt jelent, ha bemutatkozhatnak az NB I-ben. A magyar futball színvonalát nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni, de arra lehet törekedni, hogy a meccsre járás kétórányi élmény legyen, hangulattal, körítéssel, szolgáltatásokkal. A nézőt nem lehet beerőszakolni a stadionba, ha beleszeret valamibe, akkor ott marad, ha nem, akkor más elfoglaltságot keres. Egy NB I-es mérkőzésre belépőt váltani ugyanannyiba kerül, mint egy mozijegy, el lehet dönteni, hogy Tom Cruise-t vagy Lovrencsics Gergőt nézzük meg – fogalmazott Hajdú B. István.