NB I

Kispesten eshet ki a Gyirmót az NB I-ből

Ehhez a Diósgyőr és az MTK pontszerzése is kell.

Gyakorlatilag egész idényen keresztül a sereghajtó szerepét töltötte be az NB I-ben az újonc és története első élvonalbeli szezonját teljesítő Gyirmót FC. A győri gárda az ősszel úgy tűnt, óriási lemaradásban van a mezőnytől és bár a tavasszal már valamivel jobban teljesít, innen aligha lesz visszaút, várhatóan az NB II-ben folytatják jövőre.

Matematikailag azonban még nem biztos, hogy ez így lesz, a szombati 29. fordulóban viszont akár ez is megtörténhet. Lássuk ennek és néhány más eshetőségnek a forgatókönyveit!

Az MTK és a Diósgyőr is kell a kieséshez

Jelenleg maximálisan 15 pont gyűjthető még az NB I-ben, a 20 pontos Gyirmót lemaradása a tizenegyedik, szintén kieső helyhez képest 11 pont, a tizedik, még bennmaradóhoz képest pedig 12 pont.

A 29. fordulót követően már csak 12 pont lesz gyűjthető, holtverseny esetén pedig a több győzelem rangsorol.

Annyi biztos, hogy a Gyirmót csak akkor esik ki a 29. fordulót követően, ha nem nyer a Honvéd otthonában szombaton. Amennyiben egy döntetlenre futja, akkor az alábbi módon búcsúzhatnak:

– Az MTK és a Diósgyőr legalább egyike nyer (Újpesten, illetve a Vasas ellen Mezőkövesden)

Ha a Gyirmót kikap, akkor kiesésükhöz még könnyebben vezethet az út. Egész pontosan az alábbi esettel:

– Az MTK vagy a Diósgyőr pontszerzése

Amennyiben utóbbi csapat egy pontot szerez, akkor a Gyirmót már biztosan nem előzheti meg, hiszen a különbség 12 pont lesz, de a győzelmek számát illetően maradna öt a differencia a DVTK javára, ami négy kör alatt behozhatatlan.

Kieshet még a Fradi is

Ami a második kieső pozíciót illeti, elviekben még a mezőny java része odacsúszhat.

A negyedik Fradi jelenleg 11 pontra van ettől – emlékezzünk, még 15 pont szerezhető – és bár könnyen lehet, hogy még akkor is bennmaradnának, ha az utolsó öt fordulót valóban egyaránt elveszítenék, matematikailag még nem biztos a 2017–18-as élvonalbeli szereplésük.

Az előző idényben egyébként mindössze 32 pont kellett a Vasas bennmaradásához, annyival jelenleg az MTK áll, de ha az idény végén is csak ennyi pontjuk lenne, alighanem búcsúznának az élvonaltól…

Bajnok lehet a fél mezőny

Az NB I 2016–17-es kiírásának „romantikája”, hogy öt fordulóval a 33 körös pontvadászat vége előtt még több mint a 12 csapatos mezőny fele, hét együttes is bajnok lehet matematikailag.

A hetedik Paks sikeréhez ugyanakkor az öt győzelmük mellett például elengedhetetlen lenne, hogy a Honvéd–Videoton duó nemcsak, hogy a következő négy fordulóban ne szerezzen kettőnél több pontot (sőt, a Kispest csak egyet szerezhet), de még az ötödik, egymás elleni meccsük is döntetlen legyen – persze emellett még rengeteg egyéb mérkőzésnek is az ő szájízük szerint kellene alakulnia, főként a Vasassal kapcsolatban.

A Haladás és az Újpest sem lesz bajnok, ha a Vidi vagy a Honvéd legalább négy pontot gyűjt; míg a Honvédnak a Fradival szemben négy döntetlen és egy győzelem is megtehetné, ha a gólkülönbségük kedvező maradna.

Érdekesség, hogy a Honvédnek és a Videotonnak egyaránt a saját kezében van a sorsa a bajnoki címet illetően, ha azt vesszük, hogy öt győzelmük esetén mindkét gárda biztosan bajnoki címet ünnepelhetne. Mi több: a kispestiek részéről még egy 33. fordulós döntetlen (a Vidi ellen) vagy egy vereség a 29–32. fordulók között is beleférhet.

Az Európa Ligára még a kieső helyekről is oda lehet érni

Természetesen egyáltalán nem valószínű, hogy a jelenleg 11., kieső helyen álló Diósgyőr huszáros hajrával befut az Európa Ligát érő helyezések egyikére, de matematikailag ez egyáltalán nem lehetetlen.

Ehhez nekik – és a mezőny nagy részének is – először is az kell, hogy a Magyar Kupában az elődöntőben a Mezőkövesd elleni első meccsen 2-0-s győzelmet arató Vasas nyerje meg a kiírást, majd pedig tartsa meg minimum a harmadik helyet a bajnokságban – ez azt eredményezné, hogy az NB I negyedikje is az Európa Ligában indulhat a nyáron.

Negyvenkét pontjával a negyedik pozíciót jelenleg a Fradi foglalja el, vagyis a DVTK-nak 11 pontot kellene rájuk vernie öt kör alatt, miközben a közöttük álló csapatok közül senki nem szerez 15-nél (MTK), 12-nél (Debrecen), 11-nél (Mezőkövesd), 9-nél (Paks), illetve 8-nál (Újpest, Haladás) több egységet. A Fradinak a DVTK európai szerepléséhez a Mezőkövesd, MTK, Debrecen, Videoton, Újpest ötös ellen maximum négy egységet szabad gyűjtenie.

A cikkben felvázolt lehetőségek egyelőre nagyon sokváltozósak, így konkrétumokba (eredmények szintjén) lehetetlen belemenni, de a kép a szombati, 29. fordulóban sokat tisztul. Több csapat matematikailag is el fogja veszíteni esélyét a bajnoki címre vagy akár az EL-helyekre, miközben a Fradi akár a biztos bennmaradást is elérheti, valamint természetesen már akár egy fix kieső nevével is tisztában lehetünk.

Olvasói sztorik