NB I

Ugrai találatával csente el a három pontot a DVTK

A Paks játékában nem volt benne a gól, így idénybeli első hazai vereségét szenvedte el.

OTP Bank Liga, 28. forduló

Paksi FC – Diósgyőri VTK 0-1 (0-1)
Paks, játékvezető: Bognár

Paks: Molnár – Kulcsár, Zachán, Lenzsér, Szabó J. – Papp – Szakály (Jelena, 68.), Bertus (Koltai, 85.), Hajdú (Kecskés, 85.), Bartha – Hahn. Vezetőedző: Csertői Aurél
DVTK: Antal B. – Eperjesi, Lipták, Karan, Tamás M. – Vela (Nagy T., 93.), Mevoungou, Busai, Ugrai (Szabó B., 91.) – Novothny, Szarka (Fülöp I., 79.). Vezetőedző: Bódog Tamás
Gólszerző: Ugrai (14.)

A hatodik helyen álló Paks a kiesés elől menekülő, tizenegyedik DVTK-t fogadta az OTP Bank Liga 28. fordulójában. Csertői Aurél dolgát ezúttal nem nehezítette sérülés, csupán az eltiltott Gévay Zsoltra nem számíthatott. A másik oldalon több hiányzó volt, Ivan Rados, Mahalek Marcell és Vitalijs Jagodinskis sérülés miatt hiányzott, Nono pedig eltiltás miatt nem játszhatott.

Öt percnyi tapogatózás után a vendégek ragadták magukhoz a kezdeményezést, a 8. percben Ugrai lövését kellett hárítania Molnárnak. Az első negyedóra derekán Velát állította meg szabálytalanul Szabó a tizenhatos vonala előtt nem sokkal, a megítélt szabadrúgást pedig Ugrai a sorfal mellett a hosszú alsóba tekerte (0-1).

A folytatásban állandósulni látszott a miskolciak labdabirtoklási fölénye, ám nem tudtak helyzeteket kialakítani. A 37. percben aztán a vendéglátó kijött a nyomás alól, egy kisebb kavarodás után Hahn lőhetett közelről, ám Antal hárítani tudott.

Eseménytelenül csordogáltak a percek a második játékrész elején, majd az 54. percben Novothny dobta fel magát Papp szorításában a tizenhatoson belül, amiért a támadó sárga lapot kapott. A folytatásban Ugrai ugratta ki Novothnyt, aki nyolc méterről a kapu mellé lőtt.

A 74. percben a csereként beálló Jelena passza után Bartha készítette le a labdát Hajdúnak, aki bő 20 méterről jócskán a kapu fölé lőtt.

A Paks a hajrában sem tudott újítani, így a Honvéd után a DVTK-tól is vereséget szenvedett egy nem túl színvonalas mérkőzésen. A Diósgyőr szezonbeli második idegenbeli sikerével nem tudott elmozdulni a 11. pozícióból, ám szorosan tapad az MTK-ra.

Olvasói sztorik