NB I

Szivics örül, hogy Kassai vezeti a szombati meccsüket

A mezőkövesdi tréner szerint túlzás, hogy gödörben lenne csapata. Kassai Viktort pedig az NB I legjobb játékvezetőjének tartja.

Remekül kezdődött Tomiszlav Szivics mezőkövesdi karrierje, hiszen a télen kinevezett vezetőedző 3-0-s győzelemmel mutatkozott be az NB I-ben. A folytatás azonban már nem sikerült ilyen jól, öt nyeretlen mérkőzés következett – mindez kezdődött a Paks elleni ötgólos vereséggel. Az elmúlt két fordulóban azonban már javulni látszik a helyzet, a DVSC elleni 2-1-es győzelem után bravúrpontot szereztek a borsodiak a bajnokesélyes Videoton vendégeként.

Hétvégén az Újpest elleni hazai meccsen folytathatja a felzárkózást a Szivics-legénység, az összecsapást pedig az a Kassai Viktor vezeti, aki kedden a botrányosan végződő Real Madrid-Bayern München BL-negyeddöntőn is dirigált, azóta pedig számos téves ítéletét darabokra szedte a világsajtó.

– A sporik helyzete olyan, mint a kapusoké, felnagyítódik a hibájuk és mindenki arról beszél – kezdte a Rangadónak Tomiszlav Szivics vezetőedző. – Ellenben ha egy csatár kihagy öt ziccert, az nem olyan feltűnő. Kassai rengeteg fontos nemzetközi meccset vezetett már és rengetegszer bebizonyította, hogy a világon is az egyik legjobb, nem véletlenül bízták rá a Real Madrid-Bayern München meccset. Rossz napot fogott ki, sajnálom őt, amiért ekkora reflektorfénybe került. Egyáltalán nem aggódom, ne essünk át a ló túloldalára. Kassai Viktor messze a legjobb magyar játékvezető, örülök, hogy ő vezeti a hétvégi meccsünket.

A kövesdiek trénere bizakodó, szerinte az elmúlt hetek eredményei már egyértelműen annak a jelei, hogy elindultak felfelé, de hozzátette, hogy rengeteg problémával küzdött és küzd is jelenleg a csapata.

– Nagyon sok a sérült játékosunk, emellett az sem utolsó szempont, hogy a télen kilenc futballistától elköszöntünk, öten pedig érkeztek – ezek a tények minden csapat helyzetét megnehezítették volna. Összességében azonban túlzásnak érzem azokat a hangokat, amelyek szerint gödörben van a csapat – véli a szerb-magyar kettős állampolgárságú szakember. – Pakson szerencsétlenek voltunk, pontrúgásokból kaptuk a gólokat. A Vasas és a Gyirmót ellen jól játszottunk, rengeteg helyzetet kialakítottunk. Én úgy láttam, másfél meccs erejéig voltunk csupán gödörben: az MTK ellen nagyon rosszul nézett ki az együttes, teljesen jogosan jöttek a kritikák, a szombathelyieknél pedig az ellenünk megítélt tizenegyesig minden rendben ment, azután estünk össze. Ezt követően volt néhány frissítés a csapaton belül, akik jó hatással voltak a szereplésre, lökést adtak nekünk. Méltó választ adtunk az utolsó két találkozón a negatív véleményekre, megmutattuk, hogy nem felejtettünk el focizni. Nem utolsó sorban pedig a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé jutottunk. Ez lenne a gödör?

Szivics nem utolsó sorban megjegyezte, a szezon végén összesen tizennégy játékosnak jár le a szerződése, néhány focistája iránt pedig már érdeklődnek más klubok – így pedig nem egyszerű motiválni hétről-hétre a mezőkövesdieket.

– Ezt természetesen jelezte az elnök úr, amikor ide jöttem, így tudtam, hogy nehéz tavasz elé nézek. A cél már akkor is az volt, hogy a nyárra és a következő szezonra kialakítsunk egy új csapatot. Mivel azonban elkezdődött a bajnokság és az erőltetett menet – szerda-szombat ritmusban jöttek a meccsek -, valamelyest háttérbe került ez a téma. Én azonban már elkészítettem egy húsz fős listát azokról a játékosokról, akiket szívesen látnék a csapatomban a nyártól, ezt le is adom a vezetőknek. Ki kell alakítanunk elsősorban egy koncepciót, hogy a következő néhány évben ne alakuljon ki ilyen helyzet, mint amibe én kerültem. Ez a lista többnyire fiatal és magyar játékosok neveit tartalmazza a honi bajnokságokból. Melléjük pedig két-három minőségi külföldi focistát akarok idehozni, akik erősítést jelenthetnek. De a legfontosabb, hogy motiváltan érkezzenek ide az újak, el akarjanak érni sportsikereket és akarjanak küzdeni a mezőkövesdi mezért – tekintett a jövőbe a tréner egy rövid gondolat erejéig, majd újra a jelenre fókuszált és az Újpest elleni hétvégi meccsről kezdett beszélni honlapunknak.

– Nem számoltunk azzal, hogy a tabellát nézve ilyen nehéz helyzetbe kerülünk, de még mindig a saját kezünkben van a sorsunk, biztos vagyok benne, hogy nem lesznek kiesési gondjaink. A hétvégén már el is kezdhetjük a felzárkózást. Az Újpest jó csapat, nehéz lesz ellenük, százötven százalékot kell kiadnunk magunkból. Csak a győzelem az elfogadható, az első perctől támadni fogunk és meg akarjuk nyerni a meccset – zárta a Rangadónak adott interjúját Szivics.

Olvasói sztorik