NB I

„Borzasztóan játszottunk” – értékelt a Fradi-légiós

Keserű volt karrierje első ferencvárosi gólja Janek Sternberg számára.

A Vasas 2-1-re nyert a címvédő Ferencváros otthonában az élvonal 27. fordulójának szombat esti zárómérkőzésén. Az angyalföldiek így ebben a szezonban második alkalommal is elhozták a három pontot a Groupama Arénából, tavaly augusztusban ugyanez volt a végeredmény.

Pedig az FTC a német Janek Sternberg találatával még vezetett… Érthető módon a vereség után a balhátvéd nem tudott szívből örülni a Fradi-mezben lőtt első góljának.

– Természetesen nem így képzeltem el azt a napot, amikor az első gólomat lövöm a Ferencvárosban, inkább egy győztes meccsen ünnepeltem volna. Pedig jól kezdtük a találkozót, de a második félidő elején borzasztóan játszottunk. Elég volt néhány szituáció, amikor nem koncentráltunk eléggé, ahol nem voltunk elég közel az emberhez, ahol nem voltunk elég éhesek a labdára, a Vasas pedig könyörtelenül kihasználta ezt. Négy-öt perc alatt kiadtuk a kezünkből a meccset, ilyennek egyszerűen nem szabadna megtörténnie – idézi a télen igazolt játékost a klub honlapja.

Sternberg hozzátette, az elmúlt hetek nagyon nem úgy alakultak, ahogy azt elképzelték, de ‒ ahogy fogalmazott ‒ le kell szegniük a fejüket, és megnyomni a hátralévő találkozókat, hogy azokon a lehető legtöbb pontot megszerezzék.

Olvasói sztorik