NB I

A Vasas gólszerzője: „Talán kicsit lebecsültük a Ferencvárost”

A jelenlegi bajnokságban már másodjára győzte le a Vasas a Ferencvárost a Groupama Arénában. Az angyalföldiek az első játékrész végén kerültek hátrányban, majd fordulás után másfél perc alatt megfordították a meccset, így 2-1-re győztek. Az első vendég gól szerzője, Berecz Zsombor szerint a mostani „otthontalanságukban” lehet, hogy a Groupama Arénában kellene játszaniuk a „hazai” meccseiket és akkor talán több pontjukk lenne.

– Engem nem lepett meg a játékuk, hiszen mégiscsak hazai pályán voltak, ezért saját közönségük előtt támadólag léptek fel – emlékezett vissza a meccs elejére Berecz a Vasas hivatalos honlapján. – És ne feledjük el, hogy ez egy bronz rangadó volt, mivel mindkét csapat a legrosszabb esetben is a tabella 3. helyére pályázik. Inkább magunkban keresném a hibát a találkozónak ebben a szakaszában. Talán nem olyan elánnal mentünk bele a párharcokba, amennyire kellett volna. Talán egy kicsit le is becsültük a Ferencvárost, mivel arra gondolhattunk, hogy ők lelkileg meg vannak roggyanva, mert nem úgy sikerültek a korábbi meccseik, ahogy azt tervezték. De hála Istennek az az egy félidőnyi előny, amit adtunk nekik az elegendő volt ahhoz, hogy a második félidőben már átvegyük a játék irányítását és győztesen hagyjuk el a pályát. A két gólunk és az ő kiállításuk után úgy vélem, nem volt kérdés, hogy nyerni fogunk – folytatta a Vasas középpályása.

A Vasas az 54. és az 56. percben lőtt gólokkal fordította meg a mérkőzést, majd a a 66. percben Michal Nalepát kiállította a játékvezető, így emberhátrányba került a Fradi.

– Valóban, belegondolva a helyzetbe ha egy csapat ilyen rövid időn belül megfordítja az eredményt, az lelkileg lenullázza az azt elszenvedő csapat játékosait. Ez olyan, mintha egy bokszoló kap egy megrendítő ütést, amiből még nem „józanodott” ki és rögtön kapja következőt, amitől megtántorodik és a menet végéig meghatározza a mozgását. De mivel mi voltunk ennek a szituációnak a nyertesei, így boldog vagyok – nyilatkozta Berecz.

A Vasas a következő fordulóban a Budapest Honvéd ellen játszik, Michael Oenning vezetőedző pedig nem számíthat az FTC ellen az ötödik sárgát begyűjtő Risztevszkire, Jamesre és Remilire sem.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik