NB I

Nem bírtak egymással a felek a kiesési rangadón

A DVSC többet tett a győzelemért, ám gól nélküli döntetlent játszott az MTK-val.

OTP Bank Liga, 27. forduló

DVSC – MTK Budapest 0-0 (0-0)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 1400 néző, játékvezető: Erdős

DVSC: Danilovics – Osváth, Szatmári, Brkovic, Ferenczi – Jovanovic (Mengolo, 77.), Holman (Feltscher, 82.), Tőzsér, Filip – Szuk (Handzic, 62.), Könyves. Vezetőedző: Leonel Pontes
MTK: Petkovics – Baki (Okuka, 86.), Grgic, Poór, Vadnai – Vass, Borbély (Katona, 78.) – Vogyicska (Nikházi, 40.), Kanta, Kolomojec – Torghelle. Vezetőedző: Tamási Zsolt

Kiesési rangadót rendeztek Debrecenben az OTP Bank Liga 27. fordulójában, a kilencedik DVSC a tizedik MTK-t fogadta. A két együttes idén már kétszer megmérkőzött egymással, és mindkét összecsapás 1-1-re végződött. Még nyáron Debrecenben Leonel Pontes első tétmérkőzésén Vogyicska Bálint és Geoffrey Castillion voltak eredményesek, ősszel pedig az MTK otthonában Kanta góljára Holman Dávid válaszolt a lefújás előtti pillanatokban.

A hazaiaknál Völgyi Dániel, Szilvási Péter és Bereczki Dániel nem volt bevethető, míg a vendégeknél Myke Bouard Ramos, Gera Dániel és Hrepka Ádám nem játszhatott.

A mérkőzés rendkívül akciódúsan startolt el, az első öt percben többször is ígéretes labdákkal keresték a társak Szukot. A másik oldalon pedig Kolomojec előkészítése után Torghelle lőtt a bal alsó sarok mellé.

A kezdeti rohamok után állandósulni látszott a hazaiak fölénye, az MTK kontrákra rendezkedett be. A 22. percben Holman előtt alakult ki nagy lehetőség, ám rossz döntést hozott, Petkovics kezei közé emelt. A 33. percben Könyves lopta a távolságot, majd a lökete alig kerülte el a kaput.

A térfélcsere után az első félidőben nagyon keveset mutató MTK éledezni kezdett, s ha kidolgozott helyzetig nem is jutott, többet birtokolta a labdát, mint korábban.

Nem tartott azonban sokáig az MTK lendülete, a DVSC újfent magához ragadta a kezdeményezést. A meddő fölényből azonban nem igazán tudott érdemi helyzeteket kialakítani.

A hajrához érve még nagyobb nyomást helyeztek a vendégekre, s teljesen beszorult az MTK. Az 85. percben Ferenczi távoli lövését tolta oldalra Petkovics, majd Feltscher ismétlését szögletre ütötte. A szöglet után pedig Brkovics fejese csattant a kapufán.

A felek a szezonban harmadszor sem bírtak egymással, megosztozkodtak a pontokon. A Diósgyőr veresége miatt három pontra léptek el a kiesőzónában elhelyezkedő miskolciaktól.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.