NB I

Vinícius: Most már minden találkozó élet-halál harc

A tavasszal csak szenvedő Mezőkövesd Zsóry FC-t fogadja az éllovas Videoton szombaton a felcsúti Pancho Arénában. A székesfehérváriak magyar válogatott védője, Vinícius Paulo mondta el várakozásait a Vidi hivatalos honlapjának az újabb bajnoki forduló előtt.

– A Mezőkövesd jobb csapat annál, mint amilyen eredményeket tavasszal elértek eddig. A hétközi fordulóban viszont nagyon értékes győzelmet szereztek az egyik riválisukkal, a DVSC-vel szemben, ez pedig biztos, hogy jót tesz az önbizalmuknak. Ugyanakkor mi is értékes három ponttal tértünk haza szerda este Gyirmótról, a célunk pedig az, hogy a szombati, Mezőkövesd elleni találkozón is megszerezzük a három pontot. A bajnokság vége felé járunk, most már minden találkozó élet-halál harc a csapatok számára, itt már nem lesz egyetlen könnyű mérkőzés sem. Továbbra sem foglalkozunk azzal, hogy hogyan szerepelnek a riválisaink, mindig csak az előttünk lévő mérkőzésre koncentrálunk, hiszen a sorsunk a mi kezünkben van – nyilatkozta a vidi.hu-nak Vinícius Paulo.

A fotó és a címlapfotó a vidi.hu-rólszármazik.

Olvasói sztorik