NB I

Kitart Doll mellett a Fradi-vezetés

Nincs edzőkérdés a bajnoknál, Gera hosszabbíthat.

Csütörtökön 13 órától a Ferencváros vezetősége sajtótájékoztatót tartott. Az eseményen Kubatov Gábor klubelnök és Orosz Pál, a labdarúgó zrt. vezérigazgatója fogadta a kérdéseket.

Kubatov az edzőkérdéssel kapcsolatban ismét leszögezte: nincs edzőkérdés a Fradinál. Thomas Doll a klub történetének egyik legsikeresebb szakvezetője. Az elmúlt időszakban ugyan az eredmények kevésbé jöttek, de a csapat ismét ott van a kupaelődöntőben, és címvédésre készül – a vezető azonban megjegyezte, lehetséges, hogy ez a bravúr a bajnokságban nem fog összejönni. A kupagyőzelem azt jelentené, hogy az FTC zsinórban harmadszor nyeri meg a kupát, a szezonnal azonban a bajnoki cím nélkül nem lennének maradéktalanul elégedettek. Arra nem készült forgatókönyv, hogy a csapat nem jut ki a nemzetközi porondra – derül ki az Üllő129.hu összefoglalójából.

A Fradi igen komoly összegeket bevételezett játékoseladásokból. Nyáron is lesznek távozóik, azonban már vannak jelöltek a pótlásukra, ha sikerül őket leigazolni, a nemzetközi kupában is előreléphet a csapat. Ha utóbbi is sikerül, akkor a nézőszám is növekedhet. Azt azonban Kubatov hozzátette: a magyar bajnokság nem túl vonzó a nemzetközi piacon, így a leigazolható játékosok köre is jelentősen leszűkül.

A vénaszkenner miatt tiltakozó szurkolókkal zajlanak az egyeztetések, de erről egyik fél sem nyilatkozik bővebben. Hasznos megbeszéléseket folytattak a felek.

Kleinheisler és az NB III-as Lipcsei-csapat is szóba került. Utóbbival kapcsolatban elhangzott, hogy a jobb képességű tartalékjátékosok Soroksárra kerülhetnek, míg Lipcsei Péter vezetőedző addig biztosan a Fradi alkalmazottja lesz, amíg Kubatov az elnök. Az azonban nincs kizárva, hogy ő is Soroksárra kerül.

Hozzátették, Gera Zoltánnal is zajlanak az egyeztetések, a rutinos játékos jelezte, egy évig még szívesen játszana.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik