NB I

A nemzetközi kupáról is lemaradhat a Fradi

Már a Paks is a zöld-fehérek nyakában; a Magyar Kupa lehet a mentsvár.

A tél folyamán a legtöbben arra számítottak, hogy az ősszel rendkívül alulteljesítő Ferencváros a negyedik helyről elindul felfelé, és elkezdi ostromolni a másik legnagyobb esélyesnek tűnő Videotont, amely nem állt túl messze a tabellán. A zöld-fehérek akár a bajnoki címet is kitűzhették célként a tavaszra, hiszen hátrányuk mindössze négy pont volt az éllovas trió előtt.

Mára már tudjuk: nem ez történt. A tavaszi hadjárat 216 perc gólcsenddel kezdődött, hiszen előbb a Debrecen, majd a befogni kívánt Videoton ellen sem tudtak betalálni (a pozitívum az volt részükről, hogy nem is kaptak, két 0-0 volt a két találkozó), mielőtt az Újpesten szűk 1-0-lal felülkerekedtek volna. Helyrerázódni látszódtak a dolgok, hiszen a 2017-es veretlenség tulajdonképpen megmaradt, a Haladást pedig nagyon simán, már néhány másodperc után vezetve verték 3-1-re, ám ez a széria nem folytatódott: a legutóbbi három körben a Honvéd, Diósgyőr, Paks trió ellen összesen egy pont jött össze, az első hely pedig immáron szinte beláthatatlan távolságra, kilenc pontra került hét fordulóval a vége előtt. Mindezt úgy, hogy a riválisok is botladoznak… Az elmúlt öt mérkőzésen megszerezhető tizenöt pontból a Videoton ötöt, a Honvéd nyolcat, a Vasas pedig tizenkettőt dobott el, és még így is a címvédő előtt áll.

Edzőkérdés nincs: de mégis van?

Orosz Pál, a Ferencváros vezérigazgatója a DigiSport Reggeli Start című műsorában nemrég megerősítette pozíciójában Thomas Dollt, a csapat vezetőedzőjét, amikor azt nyilatkozta: ha a nyáron negyedszer is korán kiesik a Fradi a nemzetközi kupaküzdelmekből, a németnek akkor is lesz maradása.

Arra azonban nem tért ki, hogy mi lesz, ha a Fradi egyáltalán el sem indulhat a nemzetközi kupában – merthogy most már ennek is van realitása.

A megszokottaknak megfelelően alanyi jogon a bajnokság első három helyezettje indulhat a nemzetközi kupákban (a bajnok természetesen a BL-ben, a többiek az EL-ben), a Ferencváros pedig most csak a negyedik, igaz, a Vasas abszolút belátható távolságon belül, két pontra van.

A Magyar Kupa alakulása miatt azonban könnyen lehet, hogy ez is elég lenne az EL-indulásra, csakhogy a szerdai, méretes paksi pofon után már nem csak előre kell tekintgetniük. Megérkezett ugyanis egypontos távolságra a most ötödik Paks, amely egészen hihetetlen formában van: a szezon elején kiesőjelölt tolnaiak immáron kilenc meccse veretlenek, legutóbb november 26-án kaptak ki. A tendenciát figyelve egy-két fordulón belül előzhetnének is.

Az már szinte biztos, hogy a Ferencváros végső helyezésétől függetlenül összességében csalódást keltő szezonon lesz túl, ám amennyiben a dobogót sem sikerül elcsípniük, az már a vezetés szemét is szúrhatná…

Doll csak a legritkább esetben vállalja magára, ha a csapata kudarcot vall. A Rangadó.hu nemrég összeállítást készített a német tréner csalódást keltő eredményeket követő nyilatkozataiból.

A Magyar Kupa lehet a mentsvár

Miközben a bajnokságban szenvednek a zöld-fehérek, a kupasorozatban ha nem is könnyen, de eljutottak az elődöntőig, miután 2017-ben a Honvédot kettős győzelemmel, a Diósgyőrt pedig szűk egy góllal búcsúztatták.

Fentebb azt írtuk, hogy a negyedik hely vélhetőleg EL-indulást érhet a Fradi számára. Ez azért lehetséges, mert amennyiben olyan együttes nyeri meg a Magyar Kupát, amely bajnokságban elért helyezése alapján egyébként is elindulhat az Európa Ligában, úgy automatikusan az NB I negyedik helyezettjéé a lehetőség, hogy szintén részt vehessen az Európa Ligában.

A még talpon lévő négy csapat a Budafok, a Mezőkövesd, a Vasas és a Ferencváros. A zöld-fehérek következő ellenfele az NB III-as Budafok, amelyet két meccsen rossz forma ide vagy oda, simán ki kell ejteniük.

A másik ágon a Fradi számára az a tét, hogy már a döntő előtt eldől-e, hogy a negyedik hely is EL-t ér. Amennyiben a Vasas kiejti a Mezőkövesdet, jó eséllyel így történik, hiszen a fináléban Ferencváros–Vasas találkozót rendeznének – ha a Fradi nyer, kijut; ha veszít és az angyalföldiek befutnak a dobogóra, a negyedik hely is elég lesz a bajnokságban.

Öt fordulója van a Fradinak lezárni a kérdéseket

Az NB I idei kiírásából még hét kör van hátra. A Fradinak a következő öt találkozóján papíron könnyebb ellenfelek ellen kell pályára lépnie (Vasas, Gyirmót, Mezőkövesd, MTK, Debrecen). Amennyiben sikerül kilábalniuk a gödörből, ezeken a meccseken lerendezhetik a nemzetközi kupaindulás kérdését.

Szükségük is van rá, hiszen a 32. és a 33. forduló komoly erőpróba elé állíthatja őket: előbb a bajnoki címért jó eséllyel még harcoló Videoton, majd az örök rivális Újpest lesz az ellenfél.


A közeli riválisok közül a Vasas az alábbi csapatokkal találkozik még: Ferencváros, Honvéd, Diósgyőr, Paks, Haladás, Gyirmót, Mezőkövesd.

Az angyalföldiek számára tehát épp fordítva alakul a sorsolás, mint a Fradinak: a következő négy forduló mindegyikében kőkeményen kell majd küzdeniük a pontokért, mielőtt az utolsó három körben nyerhetőbb találkozók jönnek.


A Paks velük néz a továbbiakban farkasszemet: Honvéd, Diósgyőr, Haladás, Vasas, Gyirmót, Mezőkövesd, MTK.

A Tolna megyeiek számára is a következő négy forduló lehet a vízválasztó, hiszen ha a bajnokság jelenleg talán legjobb formában lévő csapatai, a Honvéd és a Diósgyőr, majd a Haladás és a közvetlen rivális Vasas ellen is megőrzik a veretlenségüket, akkor az utolsó három körben már jó eséllyel pályázhatnának előkelő helyezésre.

Olvasói sztorik