NB I

Bojovics hibája után helycsere az NB I élén

Kovács István szörnyű sérülése árnyékolta be az egyébként sem túl lüktető Gyirmót-Vidit.

OTP Bank Liga, 26. forduló

Gyirmót FC Győr – Videoton FC 0-1 (0-1)
Gyirmót, játékvezető: Szőts – Theodoros, Horváth R. – Huszár (Berke, Gyarmati II)
Gyirmót: Nagy S. – Présinger (Szegi, 66.), Radeljic, Bojovic, Bori – Kiss M., Paku (Novák, 46.), Simon Á., Kolcák (Farkas Z., 79.) – Madarász – Antonov. Vezetőedző: Urbányi István
Videoton FC: Kovácsik – Nego, Juhász, Vinícius, Fiola – Kovács I. (Hadzic, 56.), Pátkai, Varga, Géresi – Scsepovics (Fejes, 91. perc), Maric (Suljic, 57.). Vezetőedző: Henning Berg
Gólszerzők: Scsepovics (35.).
Kiállítva: Bori (92.).

Ha csak a tabellára tekintettünk, roppant sima összecsapást várhattunk a Gyirmót-Videoton bajnokitól. A hazaiak ugyanis a mezőny többi tagjától messze-messze lemaradva szerénykedtek a 12. helyen, míg a fehérváriak sikerükkel visszavehették a vezetést a tabellán. Az elmúlt hetek formája azonban már nem ígért könnyű sikert, hiszen míg a Videoton idegenben elmúlt három bajnokiján (Haladás, Ferencváros, Paks) döntetlent játszott, addig a győriek egyre-másra nehezítették meg az ellenfelek dolgát – az MTK-t például a 24. fordulóban meg is verték.

Súlyosbította a Vidi helyzetét, hogy Danko Lazovicsot kiállítása és a játékvezetővel való szóváltásba keveredése után három bajnokiról tiltotta el az MLSZ Fegyelmi Bizottsága, Szolnoki öt sárga lap miatt nem játszhatott, Stopira pedig kisebb sérülést szenvedett; miközben a Gyirmótnál Szekeres, Vass P., Tancsik és Bebeto (aki a DVSC ellen keresztszalag-szakadást szenvedett) hiányzott.

A két fél első két összecsapása rendkívül sima Videoton-győzelmeket hozott, mindkétszer 4-0-ra nyertek a piros-kékek. A vidi kezdőjébe bekerült Géresi, Kovács I., Maric és Fiola, az említetteken kívül kikerült Suljic.

Az első percekben máris támadásba lendült a Vidi, 100 másodperc után Nego került helyzetbe, Nagy védett. A 10. percben Kovács remekbe szabott labdájára helyzetben Scsepovics rálépett és elesett, így odalett a lehetőség.

A kezdeti nyomás ezt követően jócskán enyhült és bár továbbra is a Vidi irányított, helyzetekig egyáltalán nem jutott el. A 34. percben aztán a semmiből büntetőt harcolt ki a Vidi. Az ötös sarkán nem kifejezetten veszélyes szituációban Bojovics elsodorta Negót, az alapvonali játékvezető segítségével pedig Szőts büntetőt ítélt, a montenegrói védő sárgát kapott. A tizenegyest Scsepovics a jobb alsóba lőtte, Nagy a bal oldalra ment (0-1).

A 39. percben Scsepovics passzából Nego adott be, Géresi pörgetett mellé. Más érdemleges már nem történt a félidőben, így szűk, 1-0-s fehérvári vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok.

A második félidőre Paku helyett Novák Csanád futott ki a Gyirmótnál, de az első helyzet pillanatok alatt a vendégek előtt alakult ki. Bojovics teljesen tiszta helyzetben Scsepovicsnak passzolt a saját tizenhatosa előterében, a lövést Nagy kivédte, de elpattant tőle, ám Géresi előtt sikerült felszednie.

A 48. percben Géresi adott be balról kiválóan, Scsepovics az ötösről szó szerint hátra felé rúgta a labdát. Az 53. percben Kovács István egy ártalmatlan szituációban elesett és ahogy megtámaszkodott, szörnyű sérülést szenvedett: alkarja teljesen természetellenes szögben állt – utóbb kiderült, hogy mindkét alkarcsontja eltörött. A mentőautó csakhamar megérkezett a pályára és elszállította az ötszörös válogatott játékost. Helyére Hadzic állt.

Az 57. percben Maric is lejött, Suljic kapott ismét lehetőséget. A 66. percben Présingert Szegi váltotta. A 68. percben Novák lépett ki Nego mellett a bal oldalt, majd éles szögből lőtt, Kovácsik védett.

A 75. percben Suljic gyönyörűen tette Pátkai elé, aki a tizenhatosra szöktette Géresit. A szélső élesen középre adott, a labda eljutott a kaputól három méterre álló Scsepovicshoz, akinek lábáról azonban a szó szoros értelmében csak elpattant a játékszer, amit így tisztáztak a gólvonalról a gyirmótiak. Nem sokkal később Fiola durrantott mellé.

A 79. percben Kolcák is lejött, Farkas Zoltán léphetett pályára. A 85. percben Hadzic a tizenhatos jobb sarkáról rúghatott szabadrúgást. Gyönyörűen tekerte el Novák feje mellett, majd a kapufát találta el, a visszapattanó játékszer Nagy kezéről pattant ki.

A 88. percben egy szabadrúgásra Nagy jött ki rosszul, Scsepovics visszaemelte középre, Juhász pedig nehéz mozdulattal magasan a kapu fölé fejelt. A hosszabbítás első percében még Scsepovics is lejött,
Fejes állt be a végére.

A 92. percben Suljic vette át szépen és vitte el két védő mellett, majd letette Géresinek, akit Bori rántott le ziccerben, de még a tizenhatoson kívül. A védőt Szőts kiállította, Hadzic szabadrúgását Nagy szép védéssel kiütötte.

Gyenge iramú és színvonalú mérkőzésen Bojovics hibáját Scsepovics büntetőjével a Vidi kihasználta, így élre állt a tabellán, míg a Gyirmót számára még reménytelenebb a bennmaradás kérdése.

A címlapkép és a belső képek a vidi.hu-ról származnak.

A találkozót a Rangadó.hu szakértője, Hannich Péter, a legendás győri aranycsapat tagja értékeli:
– A Gyirmót 5-3-2-es hadrendben állt fel, míg a Vidi 4-2-3-1-ben.
Az első játékrészről sok mindent nem lehet elmondani, gyűrték egymást a felek, egy, a lelátóról nézve véleményes büntetővel szerzett vezetést a Videoton. A második játékrészben mindkét fél előtt kisebb lehetőségek adódtak, ám gól már nem született.
A fehérváriak játéka számomra csalódást keltett, egy bajnokjelölttől nem ezt várja az ember.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.