NB I

Négy nyeretlen meccs után ismét győzött az Újpest

Ötgólos meccsen maradt alul a tartalékos Vasas.

OTP Bank Liga, 26. forduló

Vasas FC – Újpest FC 2-3 (0-2)
Bozsik József Stadion, 1100 néző. Játékvezető: Andó-Szabó
Vasas: Nagy – Debreceni, Kleisz, Burmeister – Szivacski (Király, 78.), Vida, Berecz, Murka – Ádám (Kulcsár T., 54.), Saglik (Ferenczi, 69.), Gaál. Vezetőedző: Michael Oenning
Újpest: Banai – Balázs B., Kálnoki-Kis (Pávkovics, 23.), Kecskés Á., Mohl – Cseke, Heris, Windecker – Diarra (Szankovics, 93.), Andrics (Bardi, 64.), Balogh B. Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
Gólszerző: Gaál (54.), Király (87.) illetve Heris (4.), Balogh (45+1), Mohl (60.)

A négy mérkőzés óta nyeretlen Újpest ahhoz a Vasashoz látogatott az NB I hétközi fordulójában, amely az előző körben bravúros győzelmet aratott a Videoton ideiglenes otthonában. Az angyalföldiek számára ezúttal a Budapest Honvéd stadionja jelentette a hazai pályát – az idei szezonban ez már a negyedik helyszín, ami a Vasas otthonaként szolgál.

Több mint ígéretesen indult a mérkőzés, hiszen már a negyedik percben gólt láthatott a közönség. Herist ugratták ki a leshatáron, a lila-fehérek légiósa pedig két védő szorításában a jobb alsó sarokba lőtt tizennégy méterről, 0-1. A folytatás már nem volt ilyen izgalmas, a veszélytelen próbálkozások után egészen a 22. percig kellett várni egy vérnyomást megemelő helyzetre, ekkor Saglik remek passza után Berecz lőtt a kapu fölé a tizenhatosról. A 36. minutumban egy helyzeten belül kétszer is egyenlíthetett volna a Vasas, előbb Saglik állt szemben Banaival hét méterre a kaputól, de a hálóőr bravúrral védett, majd a kipattanó Berecz elé került, ám ő sem helyezett elég pontosan. Ami kimaradt az egyik oldalon, az az első játékrész hosszabbításában bement a másikon. Balogh közel harmincméteres szabadrúgásánál tehetetlen volt Nagy, így kétgólos előnnyel vonulhatott szünetre az Újpest, 0-2.

Pörgősen kezdtek a felek a szünet után, Saglik már az 50. percben veszélyeztetett egy közeli szabadrúgással, ám Banai kiütötte a lövést. Négy perccel később szépített a Vasas, Saglik pazarul, sarokkal tette Kulcsárhoz a labdát, aki nagy helyzetben még hibázott, de a kipattanóra érkező Gaál a léc alá lőtt, 1-2. Az újpestieket azonban nem törte le a kapott gól, hat perccel később ismét kettő volt közte. A szögletet követően Andrics, majd Pávkovics fején is megcsúszott a labda, az ötösre érkező Mohl pedig közelről a kapuba bólintott, 1-3. Kapkodhattuk a fejünket, három perccel később már a Vasas előtt adódott óriási ziccer, Kulcsár egy az egyben vihette Banaira a labdát, ám nem tudta kicselezni. De ez még semmi… Jobb oldali szöglet után Burmeister fejelt, Banai verve volt, ám Andrics a gólvonalról mentett. A hajrát azonban sikerült izgalmassá tennie a hazaiaknak, a csereként beálló Király csapott le egy kipattanóra és hét méterről a kapuba helyezett, 2-3. A hosszabbítás első percében még rendezett egy tűzijátékot Banai kapuja előtt a Vasas, de egyenlíteni nem tudott, így négy meccs után újra megérezhette a győzelem ízét az Újpest.

Olvasói sztorik