NB I

Kudarcok idején elhatárolódik a csapatától Thomas Doll

Döbbenetes tendencia: előkelő idegenként nyilatkozik az edző, ha gyengén teljesít a Ferencváros. Mindenki hibás, csak ő nem?

Noha a német szakvezető 2013 decembere óta, vagyis lassan három és fél éve irányítja a Fradit, ami a honi élvonalban kifejezetten hosszú időnek számít, olykor előszeretettel fogalmaz úgy, mintha alig-alig lenne köze az együtteshez. Naná, hogy Doll elsősorban a kudarcok, rossz eredmények után „lép hátra”, és tolja a felelősséget a játékosaira, netán a szurkolókra. S minthogy a negyedik helyen álló FTC a legkevésbé sem szerepel címvédőhöz méltón (a 25 bajnoki meccse közül mindössze tizet nyert meg…), a német tréner gyakran kritizál.

A Rangadó.hu csokorba szedte, mikor, kivel igyekezett elvitetni a balhét.

Ferencváros – DVTK, 1-1 (április 8.)

– Ilyen teljesítményt követően nem fogok a bajnoki címről beszélni. Ha van pár játékos, akinek gondot okoz, hogy lekezelje a labdát, és azzal induljon is, akkor nem is kell a bajnokságról beszélnünk. Az első félidőben biztosan nem úgy játszottunk, mint egy bajnokcsapat. Annyira jól játszunk, hogy a saját stadionunkban kifütyülnek minket. Nem láttam még olyan bajnokcsapatot, amelyik a hat-hét fordulóval a vége előtt kifütyül a közönsége – magyarázta Doll a klub honlapján.

Honvéd – Ferencváros 2-1 (április 1.)

– Nagyon csalódott vagyok, főleg az első félidőben rendkívül gyengén futballoztunk, a játékosaim össze-vissza szaladgáltak a pályán. Súlyos koncentrációs problémáink voltak – fogalmazott az edző ugyancsak a Fradi.hu oldalon.

Újpest – Ferencváros 0-1 (március 4.)

– Nem találom a szavakat arra, ahogy a pálya kinézett. A két csapat derbijén, Magyarország derbijén olyan pályán kellett játszanunk, amilyen még a német ötödosztályban sincs – maximum a tehenek legelnének rajta – dühöngött a Fradi mestere az M4 Sport kamerája előtt.

Ferencváros – MTK 1-1 (2016. december 10.)

– Nem a fegyelmezetlenséggel vagy a koncentrációval volt a gond, hanem azzal, ami hétről hétre zajlik itt ellenünk, nem találom a szavakat… Olyan helyzeteket fújnak le ellenünk, hogy nem is értjük, a csapat nagyon le van sújtva – vélekedett ugyancsak az M4-nak beszélve a döntetlenről. – Teljesen világosan ki kell jelenteni: ez a labdarúgás nem szerez így örömet számunkra, ha állandóan ellenünk ítélnek.

Ferencváros-Paks 1-2 (2016. november 5.)

– Sok olyan játékosunkat küldtem pályára, aki az egy az egy elleni szituációkban képes legyűrni vetélytársát, mégsem mentek bele, ráadásul hiányzott a kreativitás – kezdte Doll az M4 Sportnak. – A szezon eleje óta nehezítjük a saját dolgunkat azzal, hogy egyéni hibák után gólokat kapunk. Mai teljesítményünk egész egyszerűen nem elég ehhez a szinthez.

Haladás – Ferencváros 2-0 (2016. október 15.)

– Nem voltak megnyert párharcaink, mindig egy lépéssel le voltunk maradva, a Haladásban sokkal több tűz volt, mint bennünk. Sajnos jelenleg több játékosunk megelégedettnek tűnik, mintha kicsit hátradőltek volna – akadt ki játékosaira a Fradi hivatalos honlapján a szakember.

Videoton – Ferencváros 1-1 (2016. szeptember 21.)

– Idegesítő, ha a bíró nem avatkozik be, amikor egy játékos úgy viselkedik, hogy a bírót és az ellenfelet is megvezesse. Például eldől, mint egy sózsák – mondta Doll a fradi.hu-n.

Ferencváros – Mezőkövesd 2-2 (2016. augusztus 21.)

– Azt hiszem, ha valaki olyan helyzetetek nem tud kihasználni, mint amiket mi kihagytunk, az nem érdemli meg a győzelmet. Régóta vagyok edző, de számomra szokatlan, hogy pontokat lehet így veszíteni, leadni – olvashatták a német vezetőedző nyilatkozatát a Mezőkövesd Zsóry FC hivatalos honlapján a szurkolók.

Ferencváros – Partizani Tirana 1-1 (2016. július 20.)

– Jól kezdtünk, de felfoghatatlan számomra, hogy utána miért hoztuk vissza a meccsbe az albánokat. Néhányan nagyon félve játszottak, ami nagyon nagy kár egy ilyen meccsen. Ez elfogadhatatlan, nem ezért küzdöttünk az egész tavalyi szezonban, hogy itt kiessünk. Nem volt élet, nem volt tűz bennünk – fogalmazott a BL-búcsút követően a klubhonlapnak a német tréner.

Olvasói sztorik