NB I

Dibusz hosszútávon tervez a Fradival

A kapus a Paks ellen százados lesz, de reméli, lesz kétszáz meccse is fővárosi zöld-fehérekkel.

A címvédő Ferencváros szerdán este 18 órakor a Paks otthonában lép pályára a bajnokság 26. fordulójában. A mérkőzésen a 2014 óta a Ferencvárost erősítő Dibusz Dénes századik alkalommal léphet pályára a Fradi színeiben bajnoki mérkőzésen – derül ki a klub honlapjána tudósításából.

– Nagyon sok sikert értem el a csapattal, ez a három év egy nagyon jó időszak eddig az életemben. Örülök, hogy részese lehettem annak a fejlődésnek, amit a csapat mutatott. Ez mind eredményességben, mind játékban megmutatkozott, és a tavalyi évben csúcsosodott ki. Bízom benne, hogy még jó pár évet és jó pár mérkőzést játszhatok a Fradiban. Nagyon megszerettem a klubot, az egész közeget, boldog vagyok, hogy a Ferencvárosban szerepelhetek – mondta Dibusz.

A Paks elleni bajnokiról

– Bízom benne, hogy sikeres lesz a századik bajnoki mérkőzésem – folytatta Dibusz. – A múlt héten nem sikerült három pontot szereznünk, emiatt még jobban készülünk erre a mérkőzésre. Ahhoz, hogy legyen esélyünk a bajnok címre, mindenképpen három pontot kell szereznünk. Emiatt a századik bajnoki mérkőzésem különösen nagy téttel bír.

Az eddig legnagyobb fradis emlék

– Sok emlékezetes mérkőzésem van, ha egyet ki kell emelnem, akkor az talán az első Újpest elleni győzelmem lenne. 2-1-re nyertünk idegenben, egy utolsó percekben szerzett góllal. Ez volt az első olyan élményem, ami katarzist váltott ki belőlem.

A folytatásról

– Amikor a Ferencvárosba kerültem, hosszú távú szerződést írtam alá, így reménykedtem benne, hogy egyszer eljön a százas szám. Tudtam, hogyha jó teljesítményt nyújtok, akkor sok lehetőségem lesz a kapuban állni. Örülök neki, hogy a 100-as szám küszöbén állok. Szerettem volna ezt elérni, de amikor a Fradiba igazoltam nem a jubilálás volt az elsődleges cél, hanem hogy én legyek az elsőszámú kapus. Remélem, lesz lehetőségem a 200. mérkőzésemen is pályára lépni a csapatban. Szeretném minél tovább segíteni a csapatot, most ez a legfőbb célkitűzés.

címlapkép: Fradi.hu

Olvasói sztorik