NB I

Kilenc emberrel, az utolsó pillanatban győzte le a Vasas a listavezetőt

Remili bombagólja után Burmeister talált saját kapujába, majd Murka szállította a csattanót.

OTP Bank Liga, 25. forduló

Videoton FC – Vasas FC 1-2 (1-1)
Felcsút, játékvezető: Szabó

Videoton: Kovácsik – Nego, Vinícius, Juhász, Stopira – Szolnoki, Hadzic, Suljic, Pátkai – Lazovic, Scsepovic. Vezetőedző: Henning Berg
Vasas: Nagy G. – Burmeister, Vaskó, Risztevszki – Kleisz, Berecz, James, Hangya – Ádám M. (Debreceni, 87.), Saglik (Murka, 84.), Remili (Gaál, 22.). Vezetőedző: Michael Oenning
Gólszerzők: Burmeister (öngól, 45+1.), illetve Remili (6.), Murka (93.)
Kiállítva: Lazovic (78.), illetve Hangya (78.), James (82.)

A listavezető Videoton a harmadik Vasast fogadta az OTP Bank Liga 25. fordulójában. A piros-kék csapatok felcsúti összecsapásának egyértelmű esélyese a Videoton volt, amely legutóbbi hat bajnokiját megnyerte vendéglátóként, ebben a szériában pedig 21-2 a gólkülönbsége. A Vasas ezzel szemben idei öt bajnokiján csak egyszer hagyta el győztesen a pályát, előző három találkozóját pedig elveszítette. Az angyalföldiek ugyanakkor a Magyar Kupában bejutottak a legjobb négy közé, ahol a Mezőkövesddel játszanak.

Nem kellett sokáig várni az első találatra, a vendégek már a 6. percben megszerezték a vezetést. Remili Mohamed 24 méterről, szabadrúgásból csavart a sorfal fölött a rövid felső sarokba. (0-1) A vendéglátó így 449 perc után kapott ismét gólt.

A 22. percben kényszerű cserét kellett végrehajtania a Vasasnak, a találkozó korai szakaszában gólt szerző Remili Achilles-ín sérülés miatt nem tudta folytatni a játékot.

A folytatásban a Videoton volt a kezdeményezőbb, a 41. percben mégis a vendégek növelhették volna előnyüket, Berecz 24 méterről eleresztett lökete a felső lécen csattant.

A hosszabbításban viszont egalizált a székesfehérvári csapat, Suljic az alapvonalról erősen lőtt középre, Burmeister pedig – csakúgy mint egy hete a Debrecen ellen – ezúttal is öngólt szerzett. (1-1)

A térfélcsere után megélénkült a játék, előbb Ádám Martin előtt adódott lehetőség, majd a másik oldalon Scsepovic estében nem tudott elgurítani a kiérkező kapus mellett.

Ezt követően Lazovic tüzelt 16 méterről a kapu mellé, majd a másik oldalon Kovácsik tolta kapufára Berecz löketét. A hajrára pedig elszabadultak az indulatok, Hangya csúszott rá Lazovicra, a felek pedig addig kakaskodtak, míg mindkettőjüket leküldte a játékvezető.

A hajrában pedig kilenc emberre fogyatkozott a Vasas, James rúgott oda Pátkainak, a kanadai játékos pedig megkapta második sárgáját.

Már-már úgy tűnt, hogy 1-1-es döntetlen születik, ám Murka a 93. percben egy megpattanó lövésnek köszönhetően győztes gólt szerzett a vendégeknek.

Ritka izgalmas és helyenként igen élvezetes mérkőzést láttam. Még akkor is ezt mondanám, ha csak döntetlen lett volna, persze így boldogabb vagyok. A sok kiállítás problémás volt, a Videoton döntetlenre hajtó játékosai kicsit túl színészkedték a meccset. Viszont azt is el lehet mondani, hogy a Vasas ezen a meccsen rúgott három kapufát és három gólt, úgyhogy azt gondolom, megérdemelte ezt a győzelmet, még ha egy kicsit szerencsés volt az utolsó találat – értékelte a mérkőzést a Rangadó.hu állandó szakértője, Kiss László, a Vasas egykori válogatott csatára.
Olvasói sztorik