NB I

Hajrágóllal verte a Haladást, élre ugrott a Honvéd

Főleg az első félidőben dolgoztatták meg a kapusokat a felek, végül Eppel döntött.

OTP Bank Liga, 25. forduló

Szombathelyi Swietelsky-Haladás – Bp. Honvéd 0-1 (0-0)
Sopron, 2130 néző. Játékvezető: Erdős
Haladás: Király – Polgár, Wils, Jagodics, Devecseri – Iszlai, Kovács L., Jancsó (Kiss B., 82.), Rácz (Bosnjak, 67.) – Mészáros, Williams (Kiss T., 73.). Vezetőedző: Mészöly Géza
Honvéd: Gróf – Ikenne-King (Villám, 90.), Lovric, Kamber, Baráth – Gazdag (Koszta, 84.), Hidi, Nagy G. – Lanzafame, Eppel (Balázs Zs., 90.), Zsótér. Vezetőedző: Marco Rossi
Gólszerző: Eppel (88.)

Az élvonalban ötödik helyen álló Haladás a második Honvédot fogadta soproni albérletében a bajnokság 25. fordulójában.

A hetedik percben Lanzafame érkezett jó ütemben egy szögletre, de mellé lőtt. Az első percek a kispestieké voltak, rendre Királynak volt dolga a beadásoknál, majd Lovric lövését is hatástalanította. Lanzafame szabadrúgása elkerülte a Haladás-kaput, majd Iszlai került közel a gólszerzéshez a másik oldalon, fejese azonban fölé szállt.

Király bravúrjairól szólt a játékrész közepe, Hidi majd Kamber sem tudott túljárni a válogatottsági rekorder kapus eszén. Zsótér is tesztelte a rutinos hálóőrt, majd a félidő utolsó nagyobb lehetőségénél Gróf mutatott be nagy bravúrt – Iszlai közvetlen közelről leadott fejesét tolta szögletre. 0-0 az első félidő.

Eppel fejelhetett volna gólt az 52. percben, a kaput azonban nem találta el. Sokkal kevesebb lehetőség adódott a felek előtt a második negyvenöt percben, kisebb-nagyobb szabálytalanságok tördelték a játékot – igaz, a játékvezető épp egy igen gyanús kispesti kezezésnél maradt néma az egyik hazai helyzetnél. A 77. percben Nagy Gergő mentette meg a Honvédot a góltól: Mészáros fejesét tisztázta a gólvonalon.

Szinte a legvégéig kellett várni a mindent eldöntő találatra: a meccs addigi legjobbját, Király Gábort mattolta Eppel Márton egy közeli fejessel a 88. percben – ezzel a góllal nyertek a kispestiek 1-0-ra.

Olvasói sztorik