A második helyen álló Honvéd a negyedik helyezett, tavaszi idényben még veretlen Ferencvárost fogadta a magyar élvonal 24. fordulójában szombat este. Jubileumoknak nem voltak híján a felek: a kispestiek Puskás Ferenc születésének 90. évfordulóját, míg a vendégek Thomas Doll 100. Fradi-meccsét ünnepelték. A két csapat egyébként már négyszer is találkozott a szezonban (kétszer-kétszer a kupában és a bajnokságban), és mind a négy meccset a Fradi nyerte meg – egy esetleges újabb sikerrel a zöld-fehérek utolérték volna a kispestieket a tabellán.
Ennek ellenére a hazaiak kezdték jobban a találkozót, hiszen már a második percben óriási lehetőséget jegyezhettünk fel: Hüsting és Dibusz nem értette meg egymást, a labda így Zsótér elé pattant, a fiatal játékos azonban elügyetlenkedte helyzetet. Pár perccel később egy előretörést követően ismét a Sint-Truidentől kölcsönben lévő játékos próbálkozott, de lövése ismét elkerülte a kaput.
A harmadik Zsótér-kísérletet aztán már siker koronázta a 20. percben, a középpályás a félpályától induló vágta után lőtte ki a kapu bal oldalát (1-0). A folytatásban is a Honvéd maradt aktívabb, Eppel első komolyabb helyzetét még bravúrral fogta Dibusz, Hidi parádés passza után a támadó második lövése azonban utat talált a vendégek kapujába a 31. percben (2-0) – ez volt a góllövőlistát vezető támadó első gólja a Fradi ellen pályafutása során. Nem sokkal később tovább növelhette volna előnyét a hazai csapat, de Holander próbálkozása pár centivel célt tévesztett.
A szélső újabb kihagyott helyzete után Doll úgy gondolta, eleget látott, és még a szünet előtt cserélt egyet: Nalepát Bognár váltotta. A váltás bejött, hiszen egy perccel később szépített a Ferencváros – Böde kiugratásával teljesen üresen léphetett ki Moutari, aki nem hibázta el a ziccert (2-1). A félidő hajrájában még egy távoli Kleinheisler-kísérletet is feljegyezhettünk, de Gróf magabiztosan fogta a Werder-játékos lövését.
A második félidőt jóval lassabb tempóban kezdték a csapatok, mint az elsőt, Moutari égbe lőtt kapáslövésén kívül nem is történt semmi érdemleges az első 25 percben – ha csak az nem, hogy Doll még negyed órát sem várt, és máris behozott egy újabb csatárt Djuricin személyében. A játékrész derekán pár percre felpörögtek az események, előbb Lanzafame lövését védte vetődve Dibusz, majd Baráth próbálkozásánál kellett észnél lennie a hálóőrnek.
Hiába rohamozott ekkor már gyakorlatilag öt támadószellemű játékossal a Fradi, egészen a 88. percig kellett várni arra, hogy eljussanak a hazai kapu elé: Djuricin beadását azonban nem találta el Varga a gólvonalon, Moutari ismétlése pedig Gerát találta telibe, így maradt a 2-1 a meccs – mivel délután a Vasas és a Videoton sem tudott nyerni, a Honvéd elképesztően fontos győzelmet aratott.