NB I

Doll szerint a Honvéd a meccs esélyese

A Diósgyőr elleni kupameccs második félidejét akarja megismételni a Fradi.

Az NB I huszonnegyedik fordulójában a második helyen álló Budapest Honvéd fogadja a negyedik Ferencvárosi TC-t szombat este. A mérkőzés előtt az FTC hivatalos honlapja a 100. bajnoki mérkőzésére készülő Thomas Doll vezetőedzőt kérdezte a várakozásairól.

– Mindig szoros és nehéz mérkőzést játszunk a Honvéddal, különösen a Bozsik Stadionban. A legutóbbi összecsapásunk a mi sikerünkkel ért véget, de tudjuk, hogy sok erőre és teljes koncentrációra lesz szükségünk. Lásd a Diósgyőr elleni második félidőnket. Győznünk kell a Honvéd ellen, szükségünk van a pontokra, hogy ismét előrébb lépjünk. – kezdte a német szakvezető.

– Természetesen Marco Rossi csapata számára is fontos lesz a mérkőzés, hiszen jelenleg a második helyen áll a bajnokságban, ráadásul az is motiválhatja őket, hogy ebben a szezonban mind a négy meccsét elveszítette ellenünk. Azt is mondhatnám, hogy ők az esélyesek, mert három ponttal megelőznek minket, de semmi több. Ez egy teljesen új meccs lesz, a korábbi eredmények egyáltalán nem számítanak. Tudjuk, hogyan győzzük le a kispestieket. Nagyon sok munkát fektettünk a felkészülésbe. Mentálisan rendben vagyunk. Meglátjuk, mi történik majd a pályán. – tette hozzá a 100. NB I-es mérkőzésére készülő tréner.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.