NB I

Kórház az NB I-es pályák szélén – ők az élvonal nagy hiányzói

Kisebb-nagyobb sérüléshullám söpört végéig a magyar csapatok háza táján, így kezdőcsapatnyi játékos alkotja a sérült-tizenegyünket.

Közel háromhetes szünet után a hétvégén újra bajnoki tétmérkőzéseket rendeznek az NB I-ben, és több csapat is nehéz helyzetben van. Az elmúlt időszakban nem egy klubnál kisebb-nagyobb sérüléshullám söpört végig, így több vezetőedzőnek egyáltalán nincs könnyű dolga a kerethirdetést illetően.

Szubjektív összeállításunkban egy kezdőcsapatnyi játékost gyűjtöttünk össze, akik egészen biztos, hogy hétvégén nem lehetnek egyesületük segítségére.

Az NB I nagy hiányzói:

Kapuban: Rózsa Dániel (Haladás)
Védelem: Völgyi Dániel (DVSC), Szilvási Péter (DVSC), Batik Bence (FTC), Botka Endre (FTC)
Középpálya: Vass Patrik (Gyirmót), Csiki Norbert (Gyirmót), Gera Dániel (MTK Budapest)
Támadósor: Németh Márió (Haladás), Novák Csanád (Gyirmót), Myke Bouard Ramos (MTK Budapest)

A róluk készült pontos helyzetkép:

A kapuban Rózsa Dániel nevével kezdődik összeállításunk. A Haladás 32 éves hálóőre még novemberben szenvedett elülső keresztszalag- és porcsérülést, a korábbi sajtóhírek szerint várhatóan a nyári alapozásra lesz újra egészséges.

Védelmünkben két-két debreceni és ferencvárosi bekknek szorítottunk helyet. Amit a Loki-játékosokról tudni kell: Szilvási Péter bő három héttel ezelőtt szenvedett térdsérülést, a hét eleji kontroll pedig kimutatta: közel egyhónapos kihagyásra számíthat. Völgyi Dánielnek gyulladás van a szervezetében, pihenőt írtak elő számára az orvosok. Szerdán góckutatás várt a focistára, hogy kiderüljön, mi okozza a panaszait. A Ferencvárosból hosszú ideje hiányzik Batik Bence, aki utoljára 2015. június harmadikán, a DVSC elleni győztes Ligakupa-döntőben léphetett pályára, azóta három műtéten is átesett. A védő korábban úgy fogalmazott: 2017 tavaszán már szeretne néhány tétmeccs erejéig újra pályára lépni. Botka Endre friss sérült a címvédőnél, a jobblábas játékosról szerdán nyilatkozta mestere, Thomas Doll: „A Honvéd ellen Botka játszott, de megsérült, aztán az Újpest elleni meccs során is játszott, de lecseréltük, mert nem tudott tovább a pályán maradni. Az orvos is eltiltotta a játéktól. Vasárnap elutazott a válogatotthoz, előtte szombaton nem volt a csapat tagja a Haladás ellen. A válogatott rendelkezésére bocsátjuk a játékosokat, akik nálunk nem bevethetőek… ott teljesen edzésprogramot hajtanak végre, pénteken pedig sérülten érkeznek vissza hozzánk.”

A középpályán és a támadósorban túlsúlyban gyirmóti és MTK-játékosokkal találkozhatunk. Érdekesség, hogy a sereghajtó győriek szombaton a biztos bennmaradásért küzdő fővárosi kék-fehéreket látják vendégül, ám mindkét oldalon több nagy hiányzóval is számolni kell. A fiatal Gera Dániel a válogatott szünet alatt a Szabadka elleni felkészülés mérkőzésen sérült meg, vállát műteni kellett, számára véget a szezon, míg Myke Ramos (aki szintén a szerbiai csapat elleni találkozón dőlt ki) bokasérülés miatt nem léphet pályára a Gyirmót otthonában. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy az MTK-nál Vass Ádám és Torghelle Sándor játéka is kérdéses, míg Kanta öt sárga lap miatt eltiltott.)

A középpályán Gyirmótról Vass Patrik és Csiki Norbert, elől pedig Novák Csanád szerepel sérült-tizenegyünkben. Csiki fertőző betegségben szenved, míg két társa sérülés miatt nem bevethető. A támadószekcióban Németh Márió nevével találkozhatunk még, aki a Mezőkövesd elleni, októberi bajnokin szenvedett a bal térdében elülső keresztszalag-szakadást. A 21 éves játékost december 7-én operálták, azóta rehabilitációját tölti, de közel sem zökkenőmentes felépülése. A Haladás fiatalja honlapunknak elárulta, azt reméli: a nyári alapozást már a társakkal végezheti.

Olvasói sztorik