NB I

Aláírt a DVTK-hoz a kameruni próbajátékos – hivatalos

A mezőkövesdiek korábbi játékosával erősített a miskolci együttes.

Aláírta szerződését Diósgyőrben Patrick Mevoungou. A kameruni védekező középpályás két hétig próbajátékon vett részt a DVTK-nál és teljesítményével meggyőzte a szakmai stábot arról, hosszabb távon is lehet rá számítani – írja a DVTK hivatalos honlapja.

– Patrick Mevoungou az elmúlt két hétben mutatott teljesítményével meggyőzte a Bódog Tamás vezette szakmai stábot arról, hogy erősítést jelent a DVTK számára – mondta el Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. – Nem volt ismeretlen számunkra a tudása, hiszen korábban már Győrben és Mezőkövesden is bizonyított. Ma délelőtt a versenyengedélye is elkészült, már csak vezetőedzőnkön múlik, hogy pályára lép-e vagy sem. Kedden délután elutazott a csapattal Budapestre.

– Korábban is ismertem a DVTK-t, és közelebbről megismerve a klubot is tetszik, amit láttam – tette hozzá Patrick Mevoungou. – Jó lehetőség, és nagy kihívás számomra, hogy itt lehetek. Biztosan nagy harc lesz a csapatba kerülésért, de én be szeretném bizonyítani, hogy nem véletlenül igazolt le a klub, és segíteni szeretném a csapatot.

Patrick Mevoungou szabadon igazolható játékosként csatlakozott a Diósgyőrhöz. A korábbi kameruni válogatott, osztrák bajnok, 2014-ben magyar bajnoki ezüstérmet nyert Győrben, legutóbb Mezőkövesden játszott.

Tehetségére gyorsan felfigyeltek, tagja volt Kamerun U17-es Afrikai Nemzetek Kupája-győztes csapatának, és bemutatkozott a kameruni élvonalban is. Ezt követően Macedóniában, majd Kínában légióskodott. Rövid időre hazatért, ahonnan Ausztria felé vette az irányt. Szomszédainknál 40 élvonalbeli bajnokin lépett pályára, és a Sturm Graz színeiben bajnoki címet ünnepelhetett. Ebben az időszakban kétszer szerepelt a kameruni nemzeti csapatban is.

Magyarországon először a Győri ETO mezét viselte, kitűnő játékával oroszlánrészt vállalt a kiváló szereplésből, mindössze rosszabb gólkülönbséggel maradtak le az aranyéremről. Líbiai, majd újabb kameruni kitérőt követően Mezőkövesden tért vissza hazánkba.

Patrick Mevoungou február elején távozott Mezőkövesdről.

Olvasói sztorik