NB I

Doll: A magyar emberek csak mérsékelten futballőrültek

A Fradi edzője szerint a Magyarországon dolgozó német szakemberek segítenek a magyar focin.

A Ferencváros vezetőedzője, Thomas Doll a német Deutsche Wellének adott nyilatkozatában beszélt a német és a magyar foci kapcsolatáról, valamint a Magyarországon észlelhető futballőrületről, ami a szakember szerint az Eb befejeztével már csak mérsékelten van jelen a stadionokban.

– A magyar emberek csak mérsékelten futball-őrültek, ha azok lennének, teltház előtt játszanának a csapatok. A tavaly nyári Eb ideje alatt érződött az ország hihetetlen foci-hagyománya, de ez a bajnokságban egyáltalán nincs jelen. Tapasztalható fejlődés, több együttes is kapott vagy majd kap új stadiont, vannak tehát jó dolgok, mégsem emelkedik a nézőszám – fogalmazott meg kritikát a német tréner, majd kitért arra is, mi kell ahhoz, hogy külföldiként elfogadják őt Magyarországon.

– Elsősorban megfelelően kell kommunikálni a szakmai dolgokról házon belül. Nem jó, ha tudálékosnak gondolnak, de azért kicsit forradalmasítani is kell. Nem szabad tudálékosnak lenni, de kicsit forradalmárnak lenni érdemes. Kipróbáltunk új dolgokat és megváltoztattunk néhány elemet. Alaposnak kell lenni és sok időt kell befektetni a munkába, hiszen csak így láthatják az emberek, hogy komolyan veszed a munkát és nem csak egy állomáshely a jelenlegi a sok közül.

Thomas Doll aztán őszintén elmondta, hogy a Magyarországon dolgozó német edzők számára nem volt hely Németországban, ilyenkor érdemes kis kitérőt tenni. Dicsérte Michael Oenninget, a Vasas vezetőedzőjét, aki stabilizálta majd élcsapattá tette az angyalföldieket, Bernd Storck szövetségi kapitányt pedig alapos szakemberként jellemezte, az eredményei pedig őt igazolják.

Olvasói sztorik