NB I

Próbajátékossal a soraiban verte NB II-es ellenfelét a Paks

Cegléden győztek Szakályék.

Felkészülési mérkőzés

Ceglédi VSE – Paksi FC 0-2 (0-1)
Cegléd
CVSE: Tulipán – Fürjes, Nánási, Preklet, Szalkai, Gaszner, Lengyel, Asztalos, Albert I., Kovács B., Karacs. Vezetőedző: Miskei Attila
Paks: Molnár P. – Kulcsár (Fejős, 75.), Zachán (Nagy Á., 75.), Gévay (Bognár, 75.), Szabó J. (Báló, 65.) – Hajdú (Simon M., 75.) – Haraszti (Hahn, 65.), Kecskés (Kesztyűs, 65.), Bertus (Koltai, 65.), Bartha (Jelena, 75.) – Szakály D. (Kürti, a szünetben). Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerzők: Szakály D. (45.), Hahn (89.)

Cegléden játszott edzőmeccset a Paksi FC, kihasználva a bajnoki szünetet.

Mint az a paksi klubhonlaptudósításából került, bár óriási fölényben játszottak az NB II-es ellenfél ellen az egész első félidőben, amit a nyolc rúgott szöglet is bizonyít, mégis az utolsó percig kellett várni az első találatra. Ez első sorban a ceglédiek kapusának, a remekül védő Tulipánnak volt köszönhető. Azonban az utolsó percben már ő sem tudott mit tenni Szakály lövésénél. Bertustól kapott labdát, és a tizenhatos bal oldali oldalvonaláról elcsavarta a nyújtózkodó kapus mellett a hosszú felső sarokba a játékszert (0-1).

A második félidő végén is szerzett egy gólt a Paks: a próbajátékon szereplő Kürti balról középre lőtte a labdát, amit az ott érkező Hahn az ötösről bepasszolt a hálóba (0-2).

Olvasói sztorik