NB I

Bődületes rekorddal lett a 20. forduló legjobbja Scsepovics

Saját (egykori) csapattársait taszította le a trónról a Vidi csatára.

Az előző fordulókhoz hasonlóan a Rangadó.hu ismét összeállította az élvonal legutóbbi fordulójának legjobb csapatát az InStat futballelemző értékei alapján. A játékosokat igyekeztünk posztok szerint rendezni, így nem csak a három fő csapatrészt néztük, hanem azt is, hogy például a védelem melyik részén szerepelt az adott játékos. A 20. fordulóban álomcsapatunk 4-4-2-es felállásban „kerül pályára” – korábban ezt azért nem adhattuk közre, mert még hátra volt a Vasas-Haladás mérkőzés. Ám mivel ezt csütörtökön pótolták, immáron semmi nem áll a kerethirdetés útjában.

A 20. forduló álomcsapata

Danilovics (Debrecen, 279) – Nego (Videoton, 308), Burmeister (Vasas, 265), Hudák (Mezőkövesd, 266), Stopira (Videoton, 338) – Hadzic (Videoton, 295), Strestík (Mezőkövesd, 294), Lazovics (Videoton, 296), Molnár G. (Mezőkövesd, 283) – Scsepovics (Videoton, 479), Williams (Haladás, 385)

Megérte várni a Vasas-Haladás találkozóra, hiszen egészen kiváló teljesítményt láthattunk rajta. David Williams ugyanis Marko Scsepovicsot leszámítva messze a legjobb értékelést (385) kapta a fordulóban és az egész szezont tekintve is a top 10-ben van. Akad debütáns is: Hudák Dávid, a Mezőkövesd védője és Felix Burmeister,
a Vasas bekkje. Danko Lazovics méginkább meglépett a legtöbb szerepléssel bíró csatárok listáján, ám mivel Loic Nego is bekerült,
őt nem tudta utolérni az összes játékost tekintve. Hadzic harmadik szereplésével már elcsípte Varga Rolandot, akit a 7. forduló óta nem láthattunk itt. Összességében – főleg Scsepovicsnak köszönhetően –
ez lett a második legerősebb forduló, hiszen az átlag 316 lett, szemben a 13. kör 311,6-os átlagával (az első továbbra is a 7. forduló, amikor a Videoton szenzációs teljesítmények garmadáját nyújtva 5-1-re kiütötte a Lokit).

A forduló legjobbja tehát Marko Scsepovics, ám 479-es értékelése nemcsak ebből a körből emeli ki, hanem a Rangadó.hu rendszeres értékeléseinek kezdete (2015-16 első fordulója) óta is messze ez a legmagasabb szám. Az eddigi vezető a Debrecen ellen két gólt lövő Lang Ádám volt 2016 augusztusában 438-cal, most viszont a korábbi Partizan-csapatkapitány két góljához kiosztott két asszisztot, próbálkozott további két lövéssel, egy faultjához három kiharcolt járt, 22/30 passza jó volt, 39 párharcából 19-et nyert meg, 16 alkalommal pedig elveszítette a játékszert. Mint ismert a Videoton FC 5-1-re ütötte ki az Újpestet.

Nem sokkal maradt le a forduló csapatáról Kleinheisler László (265), Davide Lanzafame (263) és Kare Risztevszki (263) sem.

A forduló legrosszabb játékosa a télen Horváth Ferenc által Magyarország top 5 játékosa közé sorolt, majd a nyitómeccsen 33 perc alatt kiállított Ugrai Roland lett, aki így 161-es Instat-pontszámot hozott. A csereként beállók közül Zsótér Donát lett a legrosszabb 160-nal.

A forduló teljes statisztikáját itt lehet megtekinteni.

A címlapkép a vidi.hu-ról származik.

Olvasói sztorik