NB I

A Haladás szertefoszlatta a Vasas bajnoki álmait

Az ausztrál David Williams két gólt és egy gólpasszt jegyzett, a szombathelyiek 3-2-re nyertek idegenben.

OTP Bank Liga, 23. forduló

Vasas FC – Szombathelyi Swietelsky-Haladás 2-3 (0-1)
Szusza Ferenc Stadion, játékvezető: Berke
Vasas: Nagy G. – Burmeister, Debreceni, Ristevski – Szivacski (Murka, a szünetben), Kleisz, Ádám (Kulcsár, 59.), Berecz, Hangya – Remili (Gaál, 71.), Saglik. Vezetőedző: Michael Oenning
Haladás: Gyurján – Polgár, Wils, Jagodics, Devecseri (Hidvégi, 84.) – Iszlai, Kovács (Kiss B., 82.), Jancsó (Mészáros, 71.) – Rácz, Williams, Halmosi. Vezetőedző: Mészöly Géza
Gólszerzők: Ristevski (47.), Saglik (83.), illetve Williams (25., 69.), Kovács L. (51.)

Csütörtökön ünnepli alapításának 106. évfordulóját a Vasas, amely a Haladás együttesét látta vendégül a Szusza Ferenc Stadionban az OTP Bank Liga tavaszi nyitófordulójából elhalasztott mérkőzésen. Az angyalföldiek rögtön a találkozó elején magukhoz vették a kezdeményezést a betömörülő szombathelyiek ellen, és a kilencedik percben már meg is dolgoztatták a fiatal Gyurján Mártont, aki Király Gábor betegsége miatt került a kapuba. A zöld-fehérek hálóőre Ádám Martin 22 méteres alsó sarokba tartó szabadrúgásánál mutatott be nagy bravúrt.

Az első negyedórában a vendégek csak másodpercekre tudtak átlépni a Vasas térfelére, egyértelműen a hazaiak dominálták a találkozót. A folytatásban aztán kiegyenlítettebb lett a meccs, de a kapuk nem igazán forogtak veszélyben. A 25. percben aztán szinte a semmiből megszerezte a vezetést a Haladás: Williams csapott le a bizonytalankodó Debreceni rövidre sikerült hazaadására, az ausztrál támadó túljárt a kapus eszén is, majd közelről az üres kapuba passzolt. (0-1)

A találat kicsit megzavarta a Vasast, a Halinak pedig önbizalmat és bátorságot adott, tíz perccel a szünet előtt egy kipattanót Polgár bombázott kapura, Nagynak pedig nyújtóznia kellett, hogy szögletre üsse a játékszert. A 42. minutumban közel járt az egyenlítéshez az angyalföldi együttes, ám Remili élesen középre fejelt labdáját a Saglik öt méterre az üres kaputól nem tudta eltalálni.

Kitűnően kezdte a második játékrész a Vasas: az előretörő Ristevski három szombathelyi védőt is faképnél hagyva betört a 16-oson belülre és higgadtan Gyurján mellett a kapuba lőtt. (1-1)

Sokáig azonban nem örülhettek az angyalföldiek, négy perccel később ugyanis Williams kapott remek labdát a bal szélen, remekül középre adott labdájára Kovács Lóránt senkitől sem zavartata érkezett és tíz méterről az üres kapuba passzolt. (1-2)

Rögtön a gól után kettőre növelhette volna előnyét a Haladás, Halmosi közeli lapos lövése azonban a kapu közepébe tartott, így nem okozott gondot Nagynak. A második félidőben intenzívebb, lüktetőbb volt a mérkőzés, a Vasas az egyenlítésért harcolt, és a Hali sem érte be az egygólos vezetéssel. A 67. percben Murka éles szögből leadott lövésénél jól zárta a rövid sarkot Gyurján. A 69. percben a szombathelyiek hatalmas lépést tettek a győzelem felé: Debreceni szinte lemásolta az első félidőben vétett hibáját, és ismét Williams használta ki a Vasas csapatkapitányának bizonytalanságát, az ausztrál csatár egész egyszerűen elvette a labdát a védőtől, majd a kapust is kicselezve megint csak az üres kapuba kellett passzolnia a labdát. (1-3)

A 79. percben majdnem szépített a hazai gárda, de Murka beadását Berecz nagy helyzetből, hat méterről a bal sarok mellé fejelte, hatalmas lehetőség maradt ki. Négy perccel később azonban már másodjára is megzörgette a Vasas Gyurján hálóját: Gaál a kapunak háttal középre emelt labdáját Saglik hat méterről a bal sarokba fejelte. (2-3)

A hajrában a Vasas mindent megtett az egyenlítésért, ráadásul Halmosit a játékvezető érdekes körülmények között ki is állította, de a Haladás megőrizte egygólos előnyét, 3-2-re megnyerte a találkozót, amivel minden bizonnyal szertefoszlatta a Vasas bajnoki álmait.

Olvasói sztorik