NB I

Kétszázmilliót fizethetne a Loki, ha kirúgná Pontest – sajtóhír

Ezért nem merik eltávolítani a portugál trénert?

A téli felkészülési időszakban sem sikerült kellően megerősíteni a Debreceni VSC-t – erről árulkodik legalábbis a csapat tavaszi szereplése, a hajdúságiak mérlege ugyanis négy forduló elteltével egy győzelem, egy döntetlen és két vereség, ami a tizedik helyre elég jelenleg az élvonalban.

A DVSC vezetőedzőjének távozása az őszi etap végén szóba került, ám a klub vezetősége akkor hivatalosan is megerősítette helyén Leonel Pontest. A Blikk úgy tudja, a portugál trénernek olyan magas lenne a végkielégítése – neki és stábjának összesen mintegy 200 millió forint –, hogy nem éri meg kirúgni.

Az arany középút a közös megegyezéssel történő szerződésbontás lehetne, ám a bulvárlap információja szerint erre még nem hajlandó a tréner.

Elég egy pillantást vetni az NB I-es tabellára, és megállapítható, milyen nagy a baj: a 6-6-11-es mérleg, valamint a 24-30-s gólkülönbség szégyen a korábban szebb napokat megélt Lokitól.

Olvasói sztorik