Hétfőtől Bódog Tamás veszi át a Diósgyőri VTK irányítását, az első edzésen már Vas László segíti a munkáját – írja a klub honlapja.
A 45 esztendős szakember Bódog Tamás felkéréséig a Baranya megyei Tehetség Központban dolgozott, ahol az MLSZ Sportigazgatósága által aprólékosan kidolgozott edzésmunkával képzik a régió legígéretesebb futballistapalántáit. Emellett a PMFC korosztályos csapatait edzette.
Érdekesség, hogy Vas László még mindig aktívan focizik, az idősebb Dárdai Pál által irányított PMFC öregfiúk csapatában tíz mérkőzésen tizenkilenc gólt szerzett ősszel.
A szakmai stáb további tagjainak személye nem változott, Barney Lord erőnléti edzőként, Veréb György és Szalma Pál kapusedzőként veszi ki a részét a munkából.
Bódog azt mondta, a támadó futball híve, annak, hogy a csapat kevés érintéssel jusson el mihamarabb az ellenfél kapuja elé – teszi hozzá az MTI.
A korábbi ötszörös magyar válogatott hétfőn miskolci sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Diósgyőr olyan hely, ahol lehet alkotni, és szeretné segíteni az együttest a bennmaradás kiharcolásában.
A szakvezető a bajnokság hátralévő részére plusz két szezonra kötelezte el magát a borsodiakhoz.
A vezetőedző tétmérkőzésen a március 29-ei, Ferencváros elleni Magyar Kupa összecsapáson mutatkozik be a diósgyőri kispadon. Az NB I-ben 11. helyen álló együttestől az előző vezetőedzőt, Horváth Ferencet másfél hete menesztették.
Bódog Tamás Pécsen lett élvonalbeli labdarúgó, majd Magyar Kupát és bajnoki bronzérmet is nyert a piros-fekete klubbal. Ezután Németországba szerződött, ahol az Ulmmal a harmadosztályból a Bundesligáig menetelt. Rövid kitérő után Mainzban megismételte csapatával a bravúrt, élvonalba jutást ünnepelhetett, 2000 és 2003 között pedig ötször a magyar válogatott mezét is magára húzhatta.
Edzői pályafutását a Mainznál kezdte, majd a Videoton hívására 2009-ben hazatért, és Mezey György segítőjeként az első évben ezüst-, a másodikban aranyérmet nyert. Egykori ulmi edzője, a lipcsei sportigazgató Ralf Rangnick hívására ezután az RB Leipzighez került, ahol a csapat felemelkedésének aktív szereplője lett: a negyedikből a lipcseiek a másodosztályig jutottak. Most a dán első osztályban második helyen álló Bröndby csapatát hagyta el a DVTK hívására. Most először lesz vezetőedző egy csapatnál.