NB I

A Vasasban térne vissza a pályára a súlyos beteg horvát klasszis

A 41-szeres válogatott Ivan Klasnic 2013-ban vonult vissza.

Horvát sajtóhírek szerint az OTP Bank Ligában szereplő Vasas színeiben térne vissza a futballpályára a 41-szeres horvát válogatott Ivan Klasnic, aki két Európa-bajnokságon és egy világbajnokságon is játszott. A 2013-ban visszavonuló 37 éves csatár karrierje zömét a Bundesligában, a Werder Bremennél töltötte, de játszott a francia Nantes-ban, és az angol Boltonban is.

A támadónál 2007-ben diagnosztizáltak súlyos veseelégtelenséget, és előbb édesanyja, majd édesapja egyik veséjét ültették a szervezetébe. Akkoriban a brémai csapatnál nyolc hónapot kellett kihagynia, és visszatérése után igazolt előbb Franciaországba, majd Angliába, 2013-ban pedig a német Mainz együttesétől vonult vissza. A kitartó sportember átültetett veséje tavaly szeptemberben ismét leállt, ezért új szervátültetésre van szüksége, de ez idő alatt is folyamatosan edz.

– Ki tudja, talán még lehetek profi futballista. Tíz éve is mindenki azt mondta, hogy lehetetlen, én mégis megcsináltam. Soha ne mondd, hogy soha. A magyar bajnokságban szereplő Vasas vezetőedzője, Michael Oenning még hónapokkal ezelőtt megkért, hogy legalább egy szezonja térjek vissza, és próbáljam ki magam az NB I-ben. Megmondom őszintén, bogarat ültetett a fülembe. Tudom, hogy az egészség a legfontosabb, de vagyok annyira őrült, hogy még egy próbát tegyek – mondta Klasnic.

Olvasói sztorik