NB I

A hosszabbításban mentett pontot az Újpest a Honvéd ellen

A lilák domináltak a mérkőzésen, de a kispestiek nem kaptak meg egy egyértelmű tizenegyest.

OTP Bank Liga, 23. forduló

Újpest FC – Bp. Honvéd 1-1(0-1)
Budapest, Szusza Ferenc stadion, 3130 néző. Játékvezető: Kassai Viktor.
Újpest: Balajcza – Heris (Angelov, 81.), Kálnoki-Kis, Mohl, Kecskés – Cseke, Windecker, Balogh, Diarra, Andrics (Perovics, 71.) – Lázok Balázs, 63.). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic.
Honvéd: Gróf – Bobál, Kamber, Baráth – King, Hidi, Gazdag, Zsótér (Koszta, 81.), Holender (Villám, 74.) – Eppel (Kabangu, 74.), Lanzafame. Vezetőedző: Marco Rossi.
Gólszerző: Angelov (90+1.) illetve Zsótér (27.)

Az Újpest a tabella második helyén álló Honvéd együttesét fogadta a magyar élvonal 23. fordulójában szombat késő délután, abban a reményben, hogy megszerzi idei első győzelmét a kispestiek ellen – az őszi szezonban ugyanis előbb 2-0-ra nyert a Honvéd, majd 1-1-es döntetlent játszottak egymással a csapatok. Érdekesség, hogy mindkét gárda vereséggel hangolt a mérkőzésre: a lilák a Fradival, míg a piros-feketék a Videotonnal szemben buktak el az előző körben.

Nagy iramban, de helyzetek nélkül kezdődött a találkozó, a 15. percig nem is jegyezhettünk fel helyzetet, ekkor viszont Lanzafame lőtt gólt – de lesről, így Kassai érvénytelenítette a találatot. Az első igazán veszélyes (szabályos) helyzet Andrics előtt adódott a 20. percben, a szerb azonban Cseke parádés passza után ha kicsivel is, de elvétette a kaput az ötös sarkáról. Támadásban maradt az Újpest, alig egy perccel később Balogh tekerését védte vetődve Gróf, majd pillanatokkal később Cseke kísérletét is bravúrral hárította a kispesti kapus. A hazai helyzetek kimaradtak, a vendéglehetőség viszont nem: a 27. percben egy rossz felszabadítás után Zsótér kilőtte a kapu bal felső sarkát (0-1).

Pár perccel később Lanzafame duplázhatta volna meg a Honvéd-előnyt, Kálnoki-Kis óriási hibája után ugyanis egyedül vihette kapura a labdát az olasz – a kimozduló Balajcza elsodorta a csatár lábát, a büntető viszont elmaradt. A játékrész hajrájában Heris kapuba tartó lövése akadt el saját csapattársában, Lázokban, a túloldalon pedig ismét a hálóőr nyerte a Balajcza-Lanzafame csatát.

A második félidő is egy érvénytelen góllal kezdődött, ezúttal az Újpest, egészen pontosan Balogh talált lesről a hálóba, majd King kísérletét fogta Balajcza. A folytatásban Lázok szerencsétlenkedett el egy nagy helyzetet, de a vendégek sem akartak lemaradni, egy kontratámadás végén Hidi puskázta el az ígéretesnek tűnő Honvéd-akciót. A hajrára fordulva Cseke került nagy helyzetbe a vendégek kapuja előtt, de rosszul találta el a labdát, Windecker pedig nem tudott túljárni Gróf eszén, a kapus hárította a szélső fejesét. Ezekben a percekben a Honvéd csak pár irdatlanul rossz Kabangu-megoldással és egy Zsótér-műeséssel jelezte, hogy a pályán van, és a hármas sípszóhoz közeledve egyre nyomasztóbbá vált az Újpest fölénye.

Már-már úgy nézett ki, hogy ez nem lesz elég a hazaiak pontmentéséhez, de egy szöglet utáni kavarodást követően a csereként beállt Angelov kiegyenlítette az állást a hosszabbításban, így a lilák döntetlenre mentették a találkozót.

A mérkőzést a Rangadó.hu szakértője, Szurgent Lajos, a Honvéd korábbi játékosa és vezetőedzője értékelte:
– Nehéz értékelni egy ilyen meccs után. A mérkőzés előtt jó eredménynek tartottam volna a döntetlent, de így, hogy a legvégén kapta a csapat a gólt, ez azért egy kicsit fájó – még ha egyébként reálisnak is tartom, hiszen kevesebb helyzete volt a Honvédnak, mint az Újpestnek. Gyakorlatilag az első vendég-lövésből gól született, a hatékonysággal tehát nincsen baj, ami a gond, hogy ezúttal sem tudta megtartani az előnyt a csapat. Összességében nem volt nagy játék egyik fél részéről sem, de idegenben nem rossz eredmény a döntetlen – a háromhetes szünet után pedig újult erővel vethetik harcba magukat a csapatok.
Olvasói sztorik