NB I

Szivics tizenöt ziccerig számolt, Dollt zavarja, hogy szünet jön

Edzői nyilatkozatok az NB I 23. fordulójából.

Videoton–Diósgyőr 2-0

Henning Berg, Videoton: – Fontos győzelem volt ez, mindig jó eredmény két góllal nyerni. Az első félidőben nagyon jó futballt mutatott be a csapat, irányítottuk a meccset, úgy játszottunk, ahogy azt terveztük a DVTK ellen. A második játékrészt is jól kezdtük, de ezt nem tudtuk folytatni. Talán kicsit levettük a lábunkat a gázpedálról, nem voltunk már olyan élesek. A Diósgyőr kicsit feljött, és kiegyenlítettebb lett a játék, de a mérkőzés kontrollálása érzésem szerint azért a kezünkben maradt. Természetesen szerettük volna, hogy több helyzetünk legyen, amelyekből szerzünk még egy-két gólt, de a legfontosabb, hogy így is nyertünk kettő-nullra. Egy pillanatig sem becsültük le a vendégeket, hiszen kétszer már legyőztek minket a szezon során. Szerintem ez látszott is a játékosokon, az első félidőben nagyon jó teljesítményt nyújtottak. Az viszont egy jó tanulság a jövőre nézve, hogy a koncentráció nem csökkenhet egy kicsit sem, mert annak a csapatjáték látja a kárát. De összességében elégedett vagyok, hiszen nem arról van szó, hogy a Diósgyőr kiegyenlített, vagy fordítani tudott, hanem megnyertük a mérkőzést. Most következik a válogatott szünet, megértjük, hogy fontos, hogy együtt készüljön a nemzeti csapat. Nekünk persze talán jobb lenne, ha nem lenne szünet, mert jó formában vagyunk, de a labdarúgásnak szerves része a válogatott foci, és a mi játékosaink is nagyon várják, hogy a nemzeti csapatban lépjenek pályára. Itt van például Paulo, aki nagyon izgatott, hogy holnaptól a magyar válogatottal készülhet. Nekünk ez a pár hét egy jó lehetőség arra, hogy csapatként még tovább fejlődjünk.

Vitelki Zoltán, DVTK: – Jó volt látni, hogy a csapat sokat előrelépett az elmúlt hétvégéhez képest. Masszívabbak voltunk, úgy láttam a játékosokon, hogy taktikailag érettebben futballoztak. Próbáltuk megszervezni a védekezésünket, az első gólig ezzel nem is volt gond. Mezőnyben veszélyesebben játszott a Vidi, de a kapunk annyira sokszor nem forgott veszélyben. Büszke vagyok a csapatra, nagyon bízom benne, hogy a válogatott szünetben egy új edző el tudja indítani a csapatot felfelé a tabellán.

Forrás: vidi.hu


Debrecen–Paks 1-3

Leonel Pontes, DVSC: – Gratulálok az ellenfélnek, megérdemelten győzött a Paks. Jól védekező csapattal találtuk magunkat szemben, lezárták a területet. Szünet után mindkét oldalon volt egy-egy gól. Utána a cserék bevetésével úgy hittem, tudunk nyerni. Ám a vendégek elővették veszélyes fegyverüket, a kontratámadások módszerét. Ezen a mérkőzésen csapatként nem működtünk jól. Az első és a második gól előtt gyerekes hibákat követtünk el, hiába próbáltunk egyenlíteni, bekaptunk még egy találatot. A szereplésért mindannyian felelősek vagyunk, de az enyém a legnagyobb rész ebben. Hiszem, hogy jobb csapatunk van, mint ősszel, de elment vagy tíz játékosunk, jött öt új focista, idő kell ahhoz, hogy egybeforrjon az együttes. Eredménykényszer hajt bennünket, a kiesés szélén vagyunk. Lehet, hogy stratégiai változást kell végrehajtanunk. Épp a Paks példája bizonyítja, hogy a védekezésre nagy hangsúlyt fektetve is lehet eredményes egy csapat.

Csertői Aurél, Paks: – Meg tudtuk valósítani, amit a mérkőzés előtt elterveztünk. Ma jobban futballoztunk, mint a Debrecen. Kontrajátékunk félelmetes volt, szép gólokat lőttünk, jól játszottunk. Próbálunk menekülni a kiesés elől, s ma bravúros eredményt értünk el. Büszke vagyok a csapatra.

Forrás: dehir.hu


MTK–Vasas 1-0

Tamási Zsolt, MTK: – Nagyon jól felkészültünk a Vasasból, de meg kell emelnem a kalapom a játékosaim előtt, mert remekül végrehajtották azokat, amiket kértem tőlük. Nem emlékszem rá, hogy igazán nagy helyzete lett volna a Vasasnak, ami a védekezésünket dicséri. Egy-null után azt éreztem, hogy többször eldönthettük volna a mérkőzést, de ez nem sikerült, így végig izgalmas volt a találkozó. Összességében szerintem megérdemelten nyertünk.

Michael Oenning, Vasas: – Először is gratulálok az MTK-nak. Fantasztikus stadionban játszottunk olyan mérkőzést, ahol az első félidőben mindkét csapat bátran jött előre, aztán a hazai gól új irányt adott a meccsnek. Ezután igyekeztünk támadni, de a szélről nem igazán tudtunk úgy veszélyeztetni, ahogy szoktunk, mivel az egy-egy elleni szituációk nem sikerültek.

Forrás: mtkbudapest.hu


Mezőkövesd–Gyirmót 1-1

Tomiszlav Szivics, Mezőkövesd: – Izgalmas, nagy csata volt, ahol mindkét csapat maximális erőbedobással játszott. A második félidőben, tizenöt ziccer után azonban én már nem is számoltam tovább a helyzeteinket. Most ilyen passzban vagyunk, és ezért sok okosat nem tudok mondani. Próbáltam a cserékkel frissíteni, de sajnos gólt ők sem tudtak rúgni. Jó erőben van a csapat, ma mindenképpen megérdemeltük volna a győzelmet. A játékoskosokra nem tudok semmi rosszat mondani, mert mindent megtettek és jó ritmusban futballoztak. Fejlődik a csapatunk, és ezt öröm látni, csak az eredmény hiányzik még, de előbb-utóbb az is jönni fog.

Urbányi István, Gyirmót: – A gólunkat ismét egy védő szerezte, tehát a védelmünk teszi a dolgát, és egyelőre a plusz energiákat is ebből a csapatrészből érkeznek. Azt pedig szeretném kiemelni, hogy Sebők Zsolt nevét ma csupa nagy betűvel kell megemlíteni. A múlt héten olyat hibázott, amelyet talán még soha a pályafutása során, de ma szinte emberfeletti teljesítményt nyújtott a kapunkban. A második félidőben nagyon nagy nyomás nehezedett ránk, és ezt kizárólag ilyen parádés kapusteljesítménnyel és hősies védekezéssel lehet kibírni. Sajnos támadásban viszont továbbra is keveset nyújtunk. Igaz, voltak lehetőségeink a mai mérkőzésen is, de a győzelemhez szükséges második gólt most sem tudtuk megszerezni.

Forrás: gyirmotfc.hu


Ferencváros–Haladás 3-1

Thomas Doll, FTC: – Az első félidőben remek meccset láthattunk. Tudtuk, hogy képesek vagyunk jobb focira, ezt be is akartuk bizonyítani. Most jobban dolgoztak együtt a csapatrészek, mint korábban. Nagyon sok mozgás volt, fent védekeztünk, még ha ennek meg is vannak a kockázatai. Több szép gólt, kombinációt láthattunk. A második félidő is jól kezdődött. Lehetőség lett volna még egy-két gólt lőni. Ezt hiányolom picit, hogy megtörjük az ellenfelet ilyenkor. Az elmúlt hetekben az őszi hibák után sokkal stabilabbak vagyunk, ez nagy öröm. Jót tesz a csapatnak, hogy nagy a konkurenciaharc. Ma beszálltunk újra a bajnoki címért folyó harcba. Varga október tizenötödikén sérült meg a Szombathely ellen, hosszú időre volt szüksége, hogy megtalálja a ritmusát. Nagyon jól dolgozott az edzéseken, nagy erővel, jól játszva szállt be. Az csak itt fordul elő, hogy négy forduló után három hetes szünet van. A Vasas–Haladás meccs résztvevőinek ez előny, mi pedig edzünk…

Mészöly Géza, Haladás: – Átéltük már ugyanezt az érzést az első fordulóban. Nagyon demoralizáló az elején bekapott első gól, a Fradi remekül játszott, főleg az első félidőben. Sajnáltam, hogy a harmadikat bekaptuk még az első játékrész végén. A szünetben magunk alatt voltunk, abba kell kapaszkodni, hogy a második félidőben csapatként játszottunk, meg is nyertük ezt a félidőt. Ez sovány vigasz, de ebbe kell belekapaszkodnunk.

Forrás: ulloi129.hu


Újpest–Honvéd 1-1

Nebojsa Vignjevics, Újpest: – Normális esetben boldog lennék egy utolsó pillanatban szerzett találattal, most azonban más a helyzet. Az első harminc percben sorra dolgoztuk ki az akcióinkat, de nem tudtuk őket befejezni. A Honvéd az első komolyabb szituációból gólt szerzett, majd a védekezésre helyezte a hangsúlyt. A második negyvenöt percben még erősebben nyomtunk, és a hosszabbításban Angelov révén kiegyenlítettünk. Sajnálom, hogy nem győztünk, a fiúk mindent megtettek, hogy megfordítsuk a meccset.

Forrás: ujpestfc.hu

Olvasói sztorik