NB I

A derbiről két játékos került be a 22. forduló csapatába

Lazovics kis híján csúcsot döntött; a teljes védelmet a Loki adja; öt debütáló is van.

Az előző fordulókhoz hasonlóan a Rangadó.hu ismét összeállította az élvonal legutóbbi fordulójának legjobb csapatát az InStat futballelemző értékei alapján. A játékosokat igyekeztünk posztok szerint rendezni, így nem csak a három fő csapatrészt néztük, hanem azt is, hogy például a védelem melyik részén szerepelt az adott játékos. A 22. fordulóban álomcsapatunk 3-5-2-es felállásban „kerül pályára”.

A 22. forduló álomcsapata

Kovácsik (Videoton, 282) – Osváth (Debrecen, 331), Brkovics (Debrecen, 295), Ferenczi (Debrecen, 337) – Lovrencsics (Ferencváros, 276), Kanta (MTK, 294), Windecker (Újpest, 295), Berecz (Vasas, 297), Molnár G. (Mezőkövesd, 260) – Szuk (Debrecen, 340), Lazovics (Videoton, 419)

Óriási fordulón van túl az NB I. A hétvégén szinte minden együttes pazar játékot mutatott be, Instat-pontszámaik között alig-alig találni 200 pont alatti értéket, az álomcsapat pedig telis-tele van 300 fölött teljesítő labdarúgókkal. Az álomcsapat átlaga 311 lett, ami a második legjobb az idényben. Ehhez hozzájárult többek között az ötödik válogatottságával a kapusok közötti vezető pozícióját megerősítő Kovácsik Ádám; a debütáló jobbhátvéd, Osváth Attila; a szintén debütáló Brkovics, Ferenczi J., Szuk és Molnár G., illetve a zsinórban negyedszer bekerülő Kanta is (aki ezzel már csak egyre van a középpályások között listavezető Juhásztól).

A legjobb azonban nem közülük került ki: Danko Lazovics hozta a legjobb teljesítményt. A Videoton szerb klasszisa ráadásul nem is akármilyen produkcióval rukkolt elő: Lang Ádám Debrecen elleni, nyár végi 438-as pontszáma után övé a második legmagasabb szám (beleértve a 2015–16-os idényt is), hiszen 419-et kapott. A korábban listavezető Honvéd ellen duplázó csatár összesen három lövéssel próbálkozott, egyszer szabálytalankodott, háromszor faultolták, egyszer futott lesre, huszonnyolcból tizenöt passza volt pontos, tizenhatból két párharcot nyert, tizenhét labdavesztés mellé egyet szerzett.

A bekerülési határ rendkívül magas pontszáma miatt egész sor olyan labdarúgó van, aki egy átlagos fordulóban könnyedén került volna az álomcsapatba, ám ezúttal nem volt szerencséje. Ők: Hangya (255), Vass Á. (263), Ramos (254), Vernes (264), Molnár P. (256), Szakály D. (256), Gévay (271), Szabó J. (261), Mészáros N. (258), Feltscher (279), Ogbu (270), Dausvili (284), Elek (286), Jagodinskis (267), Nego (298), Fiola (260), Lanzafame (260), Kamber (255), Ikenne-King (263), Balázs B. (255), Mohl (250), Kálnoki-Kis (258), Gera (285), Dilaver (265), Csukics (260) és Dibusz (264).

Az erős forduló egyetlen, kissé gyengébb meccse a Gyirmót–Haladás volt, nem véletlen, hogy a legrosszabb kezdő- és cserejátékos is arról a találkozóról érkezik. Előbbi csoportban a szombathelyiek bekkje, Jancsó András 166 ponttal zárt, míg a cserék közül a gyirmóti újonc ukrán csatárnak, Vologyimir Tancsiknak lett a legkevesebb pontja (150).

A forduló teljes statisztikáját itt lehet megtekinteni.

Olvasói sztorik