NB I

Balogh: Nem rajtunk múlt, hogy nem volt olyan jó meccs

Az Újpest középpályása szerint nem született reális eredmény, és furcsállja, hogy a Fradi ennyire beállt védekezni.

Gera Zoltán megpattanó lövésével nyerte meg a mérkőzést a Ferencváros az Újpest otthonában az NB I huszonkettedik fordulójában. A szerencsés gólt követően a lila-fehérek igyekeztek több támadást vezetni, az egyenlítő találat azonban nem jött, pedig Lázok János szinte kihagyhatatlan helyzetbe került a 79. percben. A Rangadónak az Újpest középpályása, Balogh Balázs értékelte a derbit.

– Aki látta a meccset, az szerintem egyértelműen egyet ért velem abban, hogy nem született reális eredmény, minimum a döntetlen lett volna igazságos, de ilyen a futball – kezdte honlapunknak a 26 éves játékos. – Csak magunkat okolhatjuk, amiért nem sikerült gólt rúgnunk, és hogy feleslegesen szabálytalankodtunk a Fradi gólja előtt. Mától már a következő meccsre koncentrálunk, de lesz még egy derbi az utolsó fordulóban, igyekszünk majd azon kijavítani a szombati vereséget – folytatta Balogh, majd arra is kitért, szerinte miért forogtak kevésszer veszélyben a kapuk.

– A Ferencváros öt védővel állt fel, ezért sajnos kevés helyzet alakult ki a meccsen. Nem tudom, hogy mi indokolta ezt a rendszerüket, talán a hétközi kupameccs miatt nem voltak olyan jó fizikai állapotban. Viszont amiért ennyire visszaálltak a kapujuk elé, ez teljesen rányomta a bélyegét a találkozóra, hiszen akkor lehet jó meccset játszani, ha mindkét csapat felvállalja a támadófocit és gólt akar szerezni. A szurkolók általában azt szokták meg, hogy a derbiken sok helyzet és sok gól van, a kapuk pedig felváltva forognak veszélyben, ez most elmaradt, de nem rajtunk múlt – véli a kétszeres magyar válogatott focista.

A találkozót követően a vendégek mestere, Thomas Doll komoly kritikát fogalmazott meg a Szusza Ferenc Stadion játékteréről, legelőnek nevezte azt, és szerinte ezért nem alakulhatott ki szép játék.

– Szerintem azért annyira nem volt vészes a pálya minősége – folytatta a Rangadónak Balogh Balázs. – Tény, hogy nincs a legjobb állapotban, e mellett pedig még sok meccset kell elviselnie, hiszen a Vasas és az NB III-s csapatunk is ezen játszik. Nem tökéletes, de lehetett rajta focizni, mi igyekeztünk a földön sokpasszos játékot játszani, nekem pedig úgy tűnt, a Fradi taktikája alapból az, hogy Djuricin és Böde irányába ívelgetik a labdát – válaszolta a lila-fehérek 8-as számú játékosa, majd arra a kérdésre is válaszolt, mennyire hiányzott elölről a két támadó szellemű társa, Enisz Bardhi és Souleymane Diarra.

– Nem éreztem a hiányukat, hiszen helyettük is olyan játékosok vannak a keretünkben, akik meg tudják oldani a pótlásukat. Sikerült is helyzeteket kialakítanunk, Lázok sajnos három méterről hibázott, nekem is volt két fejesem, ami mellé ment, illetve a szögleteink is veszélyesek voltak. A Ferencváros célfutballt játszott, kevés támadással egy gólt rúgtak, majd beálltak tizenegy emberrel védekezni, maximálisan elérték a céljukat, ezért gratulálok nekik.

– Bennünket a meccs után csupán az vigasztalt, hogy ennyien szeretnek minket és összefogtak a szurkolók, egymásra talált a közönség és a csapat. Nehéz időszakon ment keresztül a klub és a csapat is, drukkereink pedig továbbra is kiálltak mellettünk, nagyon jól esett, hogy ennyien kijöttek a stadionba és szurkoltak. Ami a Fradi-tábort illeti, régebben azért sokkal többen jöttek el hozzánk idegenbe, általában tele szokott lenni a vendégszektor, most ez nem így volt – jegyezte meg Balogh, aki zárásként az öltözői hangulatra és a célokra is kitért.

– Síri csend volt az öltözőben a lefújás után, de ez érthető is, hiszen nagyon sokat raktunk bele a meccsbe, a héten is rengeteget készültünk, meg akartuk nyerni a derbit, de ez talán láthatták is rajtunk a szurkolók. Nem sikerült, az edzőnk azonban hangsúlyozta, hogy nincs időnk ezen búslakodni. Fájó dolog, hogy ennyien kijöttek a stadionba és nem sikerült nekik örömet szerezni, de a hétvégén már a Honvéd vár ránk. Ellenük győzni kell, hiszen szeretnénk odaérni a dobogóra vagy a negyedik helyre, a Magyar Kupát pedig meg akarjuk nyerni – zárta az Újpest középpályása.

Olvasói sztorik