Az OTP Bank Liga 22. fordulójában, szombaton hazai pályán szerepelt a Gyirmót FC Győr, az újonc ellenfele a Swietelsky Haladás volt. A győriek első két tavaszi bajnoki mérkőzésükön előbb 0-0-t, majd 1-1-t játszottak, míg a szombathelyiek legutóbb kétgólos vereséget szenvedtek az Újpesttől.
A találkozót napsütés, de erős szél kísérte, az első gólig azonban sokat nem kellett várni: a 10. percben Schimmer jobb oldali beadását a gyirmótiak kapusa, Sebők kiöklözte, a labda pedig a tizenhatoson helyezkedő Halmosihoz került, aki a kapus felett a hálóba emelt (0-1).
A bekapott gól után átvette az irányítást a Gyirmót, Bebeto életerős lövéssel hívta fel magára a figyelmet, majd próbált tizenegyest is kiharcolni, később pedig Novák próbálkozott, de újabb gólt a Haladás szerzett. A 36. percben Bosnjak kiváló ütemben ívelt a védők mögül kilépő Kovács Lóránthoz, a középpályás pedig 15 méterről a kilépő Sebők felett a kapu közepébe emelt, (0-2). Ez volt a 23 éves játékos első gólja az NB I-ben.
A fordulás után a remek formát mutató Jancsó András megsérült, ezért helyére Tóth M. érkezett az első óra vége előtt. A kétgólos hátrányban lévő gyirmótiak próbáltak több ízben csökkenteni hátrányukon, de a vasi védők és Király eszén nem tudtak túljárni. A hajrában, egészen pontosan a 85. percben aztán a csereként beállt Antonov keresztpassza után a hosszún érkező Radeljic közelről már nem hibázott, így 2-1-re módosította az eredményt – ami a későbbi végeredmény is lett.