NB I

DVTK: Luis Enrique távozik a Barcától. Véletlen egybeesés lenne?

A szurkolók egyelőre nem tudják, ki váltja Horváth Ferencet.

Csütörtökön jelentette be a DVTK, hogy a gyenge szereplés miatt menesztették Horváth Ferenc vezetőedzőt. A következő két bajnoki találkozón Vitelki Zoltán irányítja a csapatot, és már a végleges utódot is megtalálták, de egyelőre nem árulják el.

Az amigeleken.hu szurkolói portálon egyre többen véleményt nyilvánítanak az ügyben. Akad, aki szerint ezt már a téli alapozás előtt kellett volna meglépni, más viszont emberileg sajnálja Horváthot, mert úgy tűnt, szerette volna jól végezni a munkáját, „itt viszont már erősen eredménykényszer volt, és ez a nyomás sok volt neki”.

„Nem tudom, mi a franc van a klubnál, de hogy átlagosan évente két edzőt felemészt, az kicsit elgondolkodtató” – tapintott a lényegre egy drukker.

Ami az új edző személyét, illetve a szakmai stábot illeti, egy drukker nagyon bízik benne, hogy visszatér a klubhoz a Luque, Gallardo, Fernando spanyol trió, amelynek tagjai játékosként nagy kedvencek voltak Miskolcon néhány évvel ezelőtt.

Mások azt fejtegetik, hogy a Paks és a Szolnok korábbi szakvezetője, Kis Károly „ott volt az MTK elleni meccsünkön a fontos emberek lelátóján”.

És végül az álomkategória:

„Luis Enrique is távozik a Barcától. Véletlen egybeesés lenne?”

„És Claudio Ranieri is szabad :)”

„Na, ha már így alakult, jöjjön Marcello Lippi!”

Olvasói sztorik