NB I

A Mezőkövesd balhátvéd poszton erősített

Marko Dinjar a Szivics-csapat friss igazolása.

Kedd délután másfél éves szerződést kötött a Mezőkövesd Zsóry FC-vel Marko Dinjar. Az eszéki születésű balhátvéd 2009. óta szerepel Magyarországon, előtte Eszéken, illetve Oroszországban, a Terek Groznijban szerepelt. Itthon Győrben, Felcsúton és Kozármislenyben focizott – írja a mezőkövesdiek honlapja.

– Győrben bajnok és Szuperkupa-győztes, kétszer harmadik és egyszer második voltam a csapattal. Utána a Puskás Akadémiához mentem, az utolsó négy hónapban pedig Kozármislenyben játszottam. Boldog vagyok, hogy visszatérhetek az nb1-be és a mezőkövesdi csapatot erősíthetem. Remélem, a pályán megmutatom, milyen játékos vagyok, és hogyan tudom segíteni abban a csapatot, hogy a lehető legjobb eredmény érjük el – mondta Marko Dinjar.

A harminc esztendős játékos megköszönte a stábnak és a többi játékosnak is, hogy már az első napján úgy érezte, mintha két-három éve Mezőkövesden játszana. Eddig jól érezte magát, reméli, a következő időszakban sem lesz másként.

– Tomiszlav Szivics hívott Mezőkövesdre és az utolsó erőmmel is azon leszek, hogy segítsek a csapatnak. Most megyünk Gyirmótra, az edző dönti el, hogy kapok-e lehetőséget a mérkőzésen, s ha igen, akkor kezdőként, vagy csereként. Ha játszom, akkor azon leszek minden erőmmel, hogy továbbjussunk – ígérte az újonnan igazolt balhátvéd.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.