NB I

Lovric tudja: kis hiba sem fér bele a Fradi ellen

Kispesten mindenki egy irányba húz – ilyen mentalitással bízik a vízválasztó hét sikerességében az éllovas rutinos védője.

A hétvégi NB I-es fordulóban miközben az élmenő riválisok botlottak, a Budapest Honvéd második tavaszi bajnoki mérkőzését is sikerrel abszolválta, így élre állt. A védelem oszlopos tagja, a kezdőcsapatból kirobbanthatatlan Ivan Lovric ugyanakkor a pillanatnyi sikerekkel nem elégszik meg.

– Nagyon nehéz volt a hétvégi, Debrecen elleni bajnoki, hiszen csak az utolsó tíz percben tudtuk bevenni az ellenfél kapuját, de Eppel Márton a 85. percben roppant fontos gólt jegyzett – emlékszik vissza Lovric. Örülünk, hogy szombaton három pontot gyűjtöttünk be és az NB I-es tabella élére álltunk, de egy percig sem dőlünk hátra, hiszen szerdán nagyon fontos kupa-meccs vár ránk a Fradi ellen, szombaton pedig az üldöző Videotonnal találkozunk. Nagyon jó formában érzem magam, úgy érzem, remekül megy a játék a védelem közepén, de szerencsére ez igaz a csapat minden tagjára. Olyan erős és formálható csapatunk van, hogy mérkőzés közben is tudunk hadrendet váltani, ha az eredmény éppen ezt kívánja – ezeket sokat gyakoroljuk az edzéseken. A Loki elleni bajnokin belsővédő társamat, Bobál Dávidot mesterünk lecserélte, helyére Kabangu személyében támadó érkezett, így három védős rendszerre váltottunk. A védelem közepén így sem éreztem magam egyedül, hiszen minden társam tökéletesen végezte a dolgát és ott segítettük ki a másikat, ahol tudtuk.

Március 1-jén, szerdán újabb komoly erőpróba vár a kispestiekre, hiszen a bajnokságban még nyeretlen, de egyben veretlen Ferencvárossal találkoznak a Magyar Kupában, ráadásul az előny a zöld-fehéreknél van.
– Nagyon nehéz kupa-mérkőzésre számítok a Fradi ellen, már gőzerővel készülünk a szerdai összecsapásra, mindent ennek rendelünk alá. Százszázalékos formát és teljesítményt várok minden csapattársamtól. Az első mérkőzésen kiharcolt 2-1-es eredménnyel nem lehetünk elégedetlenek, hiszen az idegenben lőtt gólunk még nagyon sokat érhet, akár 1-0-s eredménnyel is továbbmehetünk. Hiszem, hogy sokan bízatnak minket hazai pályán, és szurkolóinkkal továbbjutást ünnepelhetünk szerda este hazai pályán.

Lovric unatkozni persze aligha fog, hiszen a ferencvárosi támadók sem feltett kezekkel érkeznek a Bozsik Stadionba…
– Minden ellenfélből külön készülök, így a Fradi-támadókat is alaposan feltérképeztük. Böde Dániel nagyon erős csatár, nehéz őt tartani, Marco Djuricin kicsit más típusú játékos, ő sokkal gyorsabb, miközben mindkettőjük ellen nehéz játszani. Ráadásul új igazolásuk, Amadou Moutari is nagyon erős és villámléptű, ezt már az első mérkőzésen bizonyította ellenünk. Akkor a nigériai játékos sok borsot tört az orrunk alá, de már felkészültünk belőle is. Azokat a hibákat, amiket a Fradi ellen elkövettünk legutóbb, hazai pályán már biztosan nem fogjuk, jól felkészültünk védekezésben.

Lovricék egyelőre csak arra koncentrálnak, hogy a Ferencváros ellen sikerrel és továbbjutással abszolválják az MK-kört, de a védő tudja, alig 72 órával később a Videoton ellen sem lesz könnyebb dolguk, sőt…
– A Videoton elleni bajnoki ütközet is roppant nehéz lesz, meglátásom szerint a fehérváriak mutatták eddig a bajnokságban az egyik, ha nem a legjobb formát. Roppant erős keretük van, persze ránk pedig az igaz: minden mérkőzésen, így Felcsúton is nyerni szeretnénk, bízunk a pontszerzésben. A fontos szerdai kupa-meccs után érthetően nem számítok könnyű találkozóra, nekünk, védőknek pedig a „fehérvári balkán-szekcióból” alaposan fel kell készülnünk. Lazovics, Scsepovics, Maric, Hadzic vagy éppen Suljic a támadószekcióban nagy formát mutat, biztos, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Miközben jól tudom, hogy nem csak a támadóik erősek, hanem a védelmüket is nagyon nehéz áttörni.

A rutinos játékos zárásként azt is elárulta: elképzelhetőnek tartja, hogy mindkét sorozatban csúcsra érjenek, céljuk előzetesen nem is lehet más.
– Jelen pillanatban meglátásom szerint akár a kupában és a bajnokságban is csúcsra érhetünk, de ez a hét vízválasztó lehet. Egyelőre csak a Ferencvárosra koncentrálunk, szeretnénk továbbjutni a Magyar Kupában. Ha sikerrel vettük a Fradit jelentő akadályt, már csak a Vidi elleni rangadóra készülünk. És hogy mi a titkunk? Igazi csapatként működünk, csak így lehetünk sikeresek, nagyon egységek vagyunk a pályán és azon kívül is. Nálunk, Kispesten nem tizenegy játékos húz egy irányba, hanem a keret minden tagja, a szakmai stábbal karöltve – nyilatkozta a 31 éves védő.

címlapkép: fradi.hu

Olvasói sztorik