NB I

Remili: Pakson és most sem fújt be nekem egy büntetőt a spori

Az angyalföldiek támadója sajnálja, hogy elhullajtottak két pontot.

Csupán döntetlenre futotta a Vasas erejéből a sereghajtó Gyirmót ellen az NB I huszonegyedik fordulójában. Az angyalföldiek az első játékrészben hátrányba kerültek, majd a hajrában Király Botond révén egyenlítettek, így továbbra is a harmadik helyen állnak. A meccs után a Vasas hivatalos honlapjának a csapatkapitány, Mohamed Remili értékelt csalódottan.

– Sajnos az első félidőt teljes egészében átaludtuk. Nem is értem igazá, hogyan tudtunk egy ilyen mérkőzést így elkezdeni, amikor egész felkészülés alatt erre a kezdésre készültünk és koncentráltunk. Bár el kell ismernem, hogy a gyirmótiak kettőzött erővel küzdöttek ellenünk, hiszen számukra a kiesés ellen történő menekülésben, élet-halál harcban, szinte csak a három pontok jelenthetnének valós reményt a bennmaradásra – mondta Remili. – A szünetben alapos fejmosást kaptunk Oenning mestertől, aminek a lényege az volt, hogy ebbe a meccsbe nem 20-30 százalékot, hanem 100 százalékot kell beleadnia mindenkinek, ha győztesen akarjuk elhagyni a pályát. Úgy érzem, a második félidőben rátettünk egy lapáttal, ami csupán a döntetlenhez volt elegendő. Pedig voltak lehetőségeink, hogy a második gólt is megszerezzük.

A cséká a játékvezető teljesítményére is kitért.

– A játékvezető tevékenységével nem szeretnék foglalkozni, de szembetűnő, hogy Pakson sem, és most sem fújt be nekem egy hasonló büntetőt. Nem éreztem azt, hogy akárcsak a hazai pálya előnyét megkaptuk volna. Most a kérdéses szituációnál az első lépésnél az ellenfél lába elérte a lábamat, amitől már nem tudtam továbblépni. De semmiképpen sem erre fognám, hogy nem sikerült nyernünk. Összességében nagyon sajnálom, hogy így kezdtük a tavaszi szezont, és két pontot elhullajtottunk. A legrosszabb érzés az számomra, hogy ez a csapat öt pontot vett el tőlünk – zárta Remili.

Olvasói sztorik