NB I

Szivics többet nem meccselne a Paks ellen – már holnap eltanácsolás jöhet

Edzői nyilatkozatok az NB I-ből.

Haladás–Újpest 0-2

Mészöly Géza, Haladás: – Csapatom jól küzdött, a korai, nagy hibából szerzett gól sem fogott meg bennünk. Voltak helyzeteink, igaz ezek nem voltak százszázalékos ziccerek. Nem mondhatom, hogy nem tett meg mindent a csapatom ma, de a lényeg, hogy ez a teljesítmény nem volt elég az Újpest ellen, egy ilyen kaliberű gárda ellen ennél több kell. A második félidőben rendben volt a védekezésünk, a vendégeknek nem voltak helyzetei. Ezért is bosszantó, hogy a végén még egy gólt kaptunk. Ami Calventét illeti, ma nem tudta azt nyújtani, amit az edzéseken és a felkészülési mérkőzéseken láttunk tőle.

Nebojsa Vignjevics, Újpest: – A mai nap a közönség egy igazán küzdelmes összecsapást láthatott, mind a két együttes óriásit harcolt, emiatt azonban kevés helyzet volt a kapuk előtt. Jókor lőttük az első gólt, a Haladás próbált nyomást gyakorolni ránk, azonban álltuk a sarat, és a hosszabbításban a második találattal eldöntöttük a három pont sorsát. Heris támadójátékára azért volt szükségünk, mert Perovic már nem tudta sokáig tartani elöl a labdát, belga labdarúgónk pedig régebben szerepelt már csatárként, így az ereje és a sebessége miatt jó megoldásnak bizonyult.

forrás: haladas.hu, ujpestfc.hu


Diósgyőr–MTK 2-3

Horváth Ferenc, DVTK: – Ugyanolyan idegesen kezdtük a mérkőzést, mint ahogy az egész héten edzettünk. Ennek az lett az eredménye, hogy az elején kaptunk egy gólt. Utána szép lassan átvettük az irányítást, és megszereztük a vezetést is. Nem éreztem még a második félidőben sem az MTK-ban, hogy ezt a mérkőzést meg tudnák fordítani, de rúgtak egy gólt. Mi hiába támadtunk, egy jól eltalált szabadrúgásból a győzelmet is megszerezték. A lehetőségeink megvoltak az egyenlítéshez, és akár a győzelmet is megszerezhettük volna, de ma sajnos a védelmünk gólképesebb volt, mint a csatársorunk.

Tamási Zsolt, MTK: – Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez! Mindkét gárda megérdemli a kézfogást, mert rendkívül izgalmas, változatos, magas hőfokú mérkőzést játszottunk. Ez nem volt meglepetés számomra, mert véleményem szerint az egész tavaszi szezon erről fog szólni a tabella elején és a végén is. A második félidőben akarati tényezőkben olyat tudott a csapat hozzátenni a mérkőzéshez, ami hozta a sikert.

forrás: dvtk.eu


Paks–Mezőkövesd 5-0

Csertői Aurél, Paks: – Kellett egy kis szerencse is a mérkőzéshez, illetve kapusunk jó teljesítménye. Igaz egyszer kellett védenie, de az nagyon fontos volt. Utána végig mi irányítottuk a mérkőzést. A gól az gól, mindegy, hogy pontrúgásból szerezzük vagy sem. De voltak a játékban is lehetőségeink, nem is egy. Persze nincs ekkora különbség a két csapat között, fogalmazhatok úgy, hogy nekünk ma minden bejött. Gratulálok a srácoknak, szenzációs meccset játszottak!

Tomiszlav Szivics, Mezőkövesd: – Egy következő szerződésben ki fogom kötni, hogy soha többé nem irányítok csapatot a Paks ellen. Akárhogy, akármit csinálok, ez van. Három szöglet, három gól. Gratulálok a paksiaknak, mert megérdemelték a győzelmet. Az első ziccert mi csináltuk, de nem rúgtuk be, erre válaszként kaptunk három gólt. Lesz egy pár játékos, akik ezek után nem fognak játszani, lehet olyan is, akit már holnap eltanácsolok. Az NB I egy komoly bajnokság, ahol komoly munka folyik, komolytalan embereknek nincs helyük benne.

forrás: paksifc.hu


Vasas–Gyirmót 1-1

Michael Oenning, Vasas: – Nehezen találtuk meg a mérkőzés ritmusát az első félidőben, részben amiatt is, mert ez volt az első mérkőzésünk itt Újpesten, szoknunk kell a pályát. A múlt heti találkozónk elhalasztása pedig megnövelte a ránk nehezedő nyomást. A félidő folyamán volt időszak, amikor kicsit elvesztettük a fonalat, ebben az időszakban jött a gyirmótiak találata. A második félidővel viszont elégedett vagyok, szinte végig az ellenfél térfelén voltunk, sikerült is megszereznünk az egyenlítő gólt. Volt egy-két sajátos esemény a mérkőzés alatt, amit majd az okosabbaknak kell megítélniük. A döntetlent el kell fogadnunk. Készülünk a keddi kupatalálkozóra.

Urbányi István, Gyirmót: – Megközelítőleg olyan mérkőzést játszottunk, amelyre számítani lehetett a Vasas FC ellen. Az volt a tervünk, hogy a Bebeto, Novák páros egy kicsit felőrölje a Vasas védelmét, és így a második félidőben kontrából is eredményesek legyünk. Ahhoz ugyanis, hogy győzni tudjunk, mindenképpen kellett volna még egy gólt szereznünk. A kontralehetőségeink meg is voltak a fordulás után, de ezeket sajnos nem tudtuk elég pontosan lejátszani. A Vasas ellen pedig egy rúgott góllal nagyon nehéz nyerni, mert kiváló csapat, és az eredményei tudatában nyugodtan is futballozhat. A kapott gólunk előtt viszont érthetetlen volt a számunkra, hogy az ápolása után Bebeto miért nem mehetett vissza hamarabb a pályára.

forrás: vasasfc.hu, gyirmotfc.hu


Honvéd–Debrecen 1-0

Marco Rossi, Honvéd: – Nagyon nehéz mérkőzés volt, ahogy vártuk. Erős testalkatú, magas játékosokból áll a Debrecen, próbálták ezt kihasználni, sok felívelt labda volt. Viszont ebből jól felkészültünk, meg kell dicsérni a védelmet, sok párharcot nyertünk. Taktikailag jó mérkőzést játszottunk, több helyzetünk volt. A cserék megfeleltek a mérkőzés alakulásának. Három-öt-kettőben kezdtünk, majd négy-három-háromra álltunk át. Dark beállásával már három valódi csatár rohamozta a Debrecen kapuját, és ezzel a felállással nyíltabb lett a mérkőzés. Az utolsó percig küzdöttünk. Dark jól szállt be, Eppel fontos gólt szerzett. Kemény mérkőzésen megérdemelt győzelmet arattunk.

Leonel Pontes, DVSC: – Nehéz mérkőzés volt egy nagyon jó csapat ellen. Nem véletlenül állnak az első helyen. A Honvéd játékosai már régóta együtt játszanak, mi a csapatépítés fázisában vagyunk jelenleg. A csapat küzdött, jó hozzáállással játszottak a játékosok. Az első félidő kiegyenlített volt, mindkét csapatnak voltak lehetőségei gólszerzésre. Amikor a Honvéd cserélt és beállt a csatár, akkor nagyon nehézzé vált a mérkőzés. A mérkőzés végén egy egyéni hibánkból gólt tudott szerezni az ellenfél. Most elvesztettük a három pontot, de a csapatban ennél több a potenciál a jövőt illetően.

forrás: honvedfc.hu


Ferencváros–Videoton 0-0

Thomas Doll, FTC: – Két különböző félidőt láttunk. Az első félidőben a játékunkat nem találtam rossznak, taktikailag és a védekezés terén egész jól megoldottuk a feladatunkat. Ha jól emlékszem, akkor abban az időszakban a Videotonnak nem sok lehetősége volt. Jelenleg az átütőerő hiányzik. Túl kevés az, amit a támadás területén teljesítünk. A második félidőben nagyon hektikusak voltak a támadásaink. Erre nem nagyon volt okunk, mert a Vidi egyébként nem helyezett nagy nyomást ránk. Nem volt az az érzésem, hogy a mai meccset egy kidolgozott akcióval meg tudjuk nyerni… A játékosok a védekezésben és a középpályán nagyon jól hajtották végre a feladatukat, elől, a támadóknál viszont van hiányérzetem. Hónapokkal, hetekkel ezelőtt az volt a problémánk, hogy nagyon sok egyéni hibánk volt, ezért sok mérkőzést elveszítettünk. Ezt a folyamatot sikerült megállítanunk, a csapat jól helyezkedik, jól védekezik. Elől viszont sokkal konkrétabbá, agresszívabbá kell válnunk, jobban meg kell tartanunk a labdát… Ez nem volt ma elegendő ahhoz, hogy megnyerjük a mérkőzést…

Henning Berg, Videoton: – Nem játszottunk ma azon a szinten, amire képesek vagyunk, ez természetesen valamennyire az FTC érdeme is. A második félidő jobb volt, mint az első, de ennél tudunk jobb produkciót is nyújtani. Egy pontot szerezni itt nem feltétlenül rossz eredmény, de nyerni szerettünk volna, és ugyanúgy a saját játékunkat akartuk bemutatni, mint a többi mérkőzésen. Egy fejlődési folyamatnak az is része, hogy dominálni és nyerni tudjunk az ilyen meccseken is, amikor például a címvédő otthonában lépünk pályára. Minden mérkőzés más és más, a játékosok nem gépek, ilyen a futball – egyszer fent, egyszer lent. A Ferencváros sok jó dolgot csinált ma, de gólt ők sem szereztek. A második játékrészt talán már irányítani tudtuk, több lehetőségünk is volt, de igazán nagy gólhelyzetet nem sem tudtunk kialakítani.

forrás: fradi.hu, vidi.hu

Olvasói sztorik