NB I

Juhász: a Fradi elleni meccs is csak egy a sok közül

A Videotonnak nem a riválisokkal, csak saját magával kell foglalkoznia a csapatkapitány szerint.

A listavezető Videoton a címvédő, a fehérváriakat a tabellán hatpontos hátránnyal követő Ferencváros otthonába látogat szombat délután, az NB I 21. fordulójának záró mérkőzésén. A bajnokság megnyerésére talán leginkább esélyes két csapat rangadóját hatalmas várakozás övezi, ami nem is csoda: a bajnoki versenyfutás ténye mellett a két együttes a közelmúltban szinte kivétel nélkül kiélezett találkozót játszott egymással, az őszi 1-1 előtt négy összecsapásukat is csupán egyetlen találat döntötte el. A Rangadó.hu Juhász Rolandot, a Videoton csapatkapitányát kérdezte a mérkőzés előtt:

– A bajnoki versenyfutás miatt a sajtó kiemelten foglalkozik ezzel a rangadóval, de sok van még hátra a szezonból, nem ez a meccs lesz a döntő a bajnoki cím szempontjából. Persze egy Fradi elleni összecsapás mindig nagyobb figyelmet kap, és a mérkőzésen is egészen biztosan felfokozott hangulat várható, de mi ugyanúgy készültünk a találkozóra, ahogy az összes többire is szoktunk – számunkra a hétvégi meccs is olyan lesz, mint a többi. A formánk? Hazai pályán az elmúlt mérkőzéseken sok gólt szereztünk, azonban idegenben gyakran adósak maradtunk ezzel, amin mindenképp szeretnénk javítani – értékelt a 95-szörös válogatott játékos.

A két csapat mellett a holtversenyben az élen álló Honvéd és az ősszel sokáig ligaelső Vasas is harcban van a bajnoki címért:

– Több remek csapat is van idén az NB I-ben, szoros az élmezőny, izgalmasan alakul a bajnokság – folytatta Juhász. – Ennek ellenére nekünk elsősorban saját magunkra kell odafigyelnünk, a legfontosabb az, hogy mi legyünk rendben. Nem lebecsülve a többi csapatot: nagyon erős a keretünk, így ha száz százalékot tudunk nyújtani, akkor bárki ellen esélyesként léphetünk pályára – nyilatkozta honlapunknak Juhász Roland.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik