NB I

Urbán Flórián: nem érdekel a magyar labdarúgás, sem a benne dolgozó bohócok

A korábbi negyvenszeres válogatott labdarúgó szerint nem a Fradi által osztott forró csoki fogja ismét kicsábítani a szurkolókat.

Talán már külön kiemelni sem kell, miszerint a magyar labdarúgás egyik legnagyobb problémája, hogy a lelátókon kevés – és egyre kevesebb – szurkoló foglal helyet. Persze a klubok azért időről időre próbálkoznak különféle akciókkal, erre láthatunk most példát a Ferencváros–Videoton bajnoki kapcsán is.

A fradi.hu-n megjelenő információk szerint a Fradi több más mellett a következő akciókkal készül:

– Forró csokit oszt a szurkolóknak;

– Farsangi fánkot lehet majd kapni;

– Szelfitükröt állítanak fel.

Arról, hogy vajon ez-e a jó útja a szurkolók visszaszerzésének, Urbán Flóriánt, negyvenszeres válogatott labdarúgót kérdeztük.

– Hogy röviden vázoljam a véleményemet: az egész magyar labdarúgás nem érdekel, az egész bohózat, ami abban folyik, nem érdekel – kezdte velősen Urbán. – Akik érdeklődnének iránta, azokat nem engedik be a stadionba, és ilyen farsangi fánkos akciókkal próbálkoznak… Nem Angliában vagyunk, hogy színházat lehessen csinálni az egész szarból, ami itt folyik. Ott meg lehet csinálni, ki lehet tiltani az igazi szurkolókat, mert világsztárok játszanak, az emberek pedig tapsolnak. Színházban érzik magukat, ahol előadóművészek vannak – folytatta az egykori újpesti játékos.

– A magyar labdarúgásban egyetlen egy előadóművészt nem látok. Amelyik szurkoló még így is kimenne megnézni őket, azt különböző szankciók és szabályok mentén nem engedik be. Akik a magyar labdarúgásban fent osztják az észt, és azt gondolják, hogy milyen jól működik, azok évek óta nem tudják az embereket a stadionba bevinni. Nem hiszem, hogy a forró csokival és a farsangi fánkkal fogják őket becsalogatni… – tette hozzá Urbán, aki külön kiemelte a Ferencvárosnál és Újpestnél uralkodó állapotokat.

– Az az egy-kétezer ember lézeng a lelátón, aki színházban szeretné érezni magát, miközben a fanatikusok kívülről szemlélik a dolgokat – fogalmazott.

– De még egyszer mondom, tulajdonképpen engem az egész nem érdekel, sem a magyar labdarúgás, sem a benne dolgozó bohócok. Majd akkor fog érdekelni, ha azt látom, hogy tényleg arra érdemes emberek dolgoznak benne és nem a sógorok, komák, rokonok, haverok – zárta szavait határozottan a 40-szeres válogatott labdarúgó.

Olvasói sztorik