NB I

Rossi elmondta, miben más a Honvéd, mint a Real és a Juve

A kispestiek trénere tudja, mire kell figyelniük a DVSC elleni bajnokin.

Izgatottan várhatják a Honvéd-drukkerek a csapat következő két tétmeccsét, hiszen rövid időn belül a Debrecen elleni bajnokin, majd pedig a Ferencváros elleni Magyar Kupa visszavágón is a Bozsik Stadionban lépnek pályára a kedvencek. A kispestiek olasz trénere, Marco Rossi azonban egyelőre csak a hajdúságiakra koncentrál.

– Két fontos mérkőzés következik rövid időn belül, de nem tehetjük meg, hogy fél szemmel a Ferencvárosi elleni visszavágóra tekintünk – kezdte Rossi a Rangadó.hu-nak. – Lépésről-lépésre kell haladnunk, először a Debrecenre figyelünk, hiszen egyértelműen meg akarjuk őket verni és ezt csak száz százalékos koncentrációval érhetjük el. Mi nem vagyunk sem a Real Madrid, sem pedig a Juventus, így nem igazán gondolkodhatunk rotációban. Nekünk mindig az aktuális legjobb csapattal kell kiállnunk, azokkal, akik éppen a legjobb formában vannak. Nagyon bízom viszont azokban a játékosaimban is, akiket még kevesebbet láthattak a szurkolók, hiszen ők is jó focisták, csak még nincsenek megfelelő fizikai állapotban.

Egy fontos szempont felett azonban mégsem huny szemet a kopasz vezetőedző, ennek értelmében pedig lehetnek változások a jövő héten szerdán a Ferencvárost fogadó együttesben.

– Figyelembe kell azonban venni, hogy a bajnokságban és a kupában nem ugyanazok a támogatási szabályok élnek, hiszen az MK-ban nem kell arra törekednünk, hogy minél több fiatalnak adjunk lehetőséget. A kupában vigyázhatunk rájuk azáltal, hogy pihentetjük őket, így nem sérülnek meg. Ebből a szempontból talán lehetnek változások a Fradi ellen – vizsgálta meg a két sorozatot az 52 éves szakvezető, de rögtön visszatért a következő, Debrecen elleni bajnokira.

– Főképp elől változott meg a DVSC, négy támadó érkezett, akikkel jelentősen erősödtek fizikailag és nőtt az átlagmagasságuk is. Éppen ezért nekünk ezekre fokozottan oda kell figyelni, hiszen pontrúgásoknál, beíveléseknél könnyedebben kihasználhatják ezt az előnyüket – vizsgálta meg a szombati ellenfelet Rossi, majd a saját csapatára is kitért. – Külső visszajelzések és a saját véleményem alapján is azt mondhatom, hogy jól néz ki a csapatom. Taktikailag nagyon fegyelmezettek a srácok, betartják az utasításaimat, összeért a gárda. Az egyéni, ki nem kényszerített technikai hibákra azonban nagyon oda kell figyelnünk, ebben javulnunk kell, hiszen ezekből többször is akadtak problémáink.

A Budapest Honvéd a tavasszal eddig 2-1-es vereséget szenvedett a Ferencváros otthonában a Magyar Kupa odavágón, majd 2-1-re győzött az MTK Budapest stadionjában a bajnokin, egy valami azonban közös volt a két helyszínen.

– Nagyon köszönjük a szurkolóinknak, hogy a Groupama Arénában és az Új Hidegkuti Nándor Stadionban is hazai pályát teremtettek, nagyon bízom benne, hogy hazai pályán még többen lesznek és még hangosabban buzdítanak minket. A következő két meccsen rajtunk a sor, hogy a pályán bizonyítsunk nekik és megköszönjük folyamatosan a támogatásukat. A Ferencváros ellen a nehéz pillanatokban is mögöttünk álltak, az eredménytől függetlenül szurkoltak nekünk, tartották bennünk a hitet, ami eredményezett egy gólt és ez versenyben tartotta a csapatot. A szívünket és a lelkünket is ki fogjuk tenni értük, meglátjuk, ez mire lesz elég – zárta a honlapunknak adott interjúját Marco Rossi.

Olvasói sztorik