NB I

Fél óráig diktálta a tempót az Újpest, aztán felülkerekedett a Videoton

Kiütéssel nyert az éllovas, Scsepovics a góllövőlista élére állt.

OTP Bank Liga, 20. forduló

Videoton FC – Újpest FC 5-1 (1-1)
Felcsút, 2179 néző. Játékvezető: Solymosi
Videoton: Kovácsik – Nego, Vinícius, Juhász, Stopira – Hadzic (Kovács I., 86.), Pátkai, Varga J., Suljic (Géresi, 86.) – Lazovics (Maric, 84.), Scsepovics. Vezetőedző: Henning Berg
Újpest: Balajcza – Balázs B., Pávkovics, Kálnoki Kis, Mohl – Balogh B., Szankovics, Diarra, Andrics (Windecker, 78.) – Perovics (Cseke, 69.), Bardi (Lázok, 69.). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
Gólszerzők: Hadzic (32.), Scsepovics (58., 83.), Suljic (62.), Stopira (84.), illetve Perovics (8.)
Kiállítva: Diarra (64.)

Itt van végre, újra! Többek között a Videoton–Újpest találkozóval folytatódott az NB I 2016–17-es kiírása. A csapatok mintegy két és fél hónapnyi szünet után léptek újra pályára a pontvadászatban.

A Felcsúton játszó Vidinél a télen távozott Feczesin Róbert, Filipe Oliveira, illetve kölcsönbe Simon Ádám; helyükre egyedül Mirko Maric jött, ám a kezdőbe ő sem került be. Jelentősebb változás tehát ezt figyelembe véve Asmir Suljic reaktiválása: az éppen az Újpest színeiben Magyarországra kerülő szélső már jó ideje nem kapott lehetőséget, a télen azonban a felkészülést is végigjátszva kezdhetett a 20. fordulóban, vélhetőleg Géresi helyén. Juhász Roland ismét középhátvéd lett, Fiola Attila kimaradt.

A túloldalt nem volt, nem is lehetett sok variálás, hiszen a klubot kizárták az átigazolásokból. Heris, Angelov és Hazard sérülés miatt maradt ki, Banai Dávid nem került keretbe – utóbbi eredményeként ismét Balajcza Szabolcs állt a gólvonalon.

Meglehetősen zavarodottan kezdett a Videoton, egyre-másra szórta el a labdákat saját térfelén. A nyolcadik percben Nego indult volna el, de kivezette a pályáról a játékszert. A bedobás után Andrics adott be balról, Perovics pedig 12 méterről, háttal a kapunak fejelt. A labda magasra felpördült és védhetetlenül hullott a sarokba (0-1). A következő percekben valamivel kiegyenlítettebb lett a játék, de összességében az Újpest akarata szerint történt minden. A 23. percben óriási ziccert hagyott ki a hazai csapat.

Magyar pályán ritkán látható, gyönyörű adogatás után Suljic lépett ki és sakk-matt helyzetet alakított ki, miután Balajcza mellett is eltolta a labdát. A bosnyák szélső az ötös sarkán megállt, felnézett, konstatálta, hogy egyetlen egy védő befutott a gólvonalra, majd az üresen tátongó kapu mellé gurította a játékszert. A 25. percben Danko Lazovics csavart rá egy szabadrúgást 28 méterről. Balajcza kiütötte a labdát, amely éppen elment a kapu felé futó Vinícius mellett, így ebből sem született gól.

A 32. percben egyenlített a Vidi: Scsepovics kapott labdát a tizenhatos oldalvonalán, nyakán Pávkoviccsal. Levitte az alapvonalig, majd középre passzolt, ahol Mohl az ötösön kétségbeesetten hozzáért, lelassította Hadzicnak. A bosnyák középpályás nyolc méterről, nehéz mozdulattal rúgta be a hosszúba (1-1).

Másfél perccel később Scsepovics verte át rettenetesen védőjét, Mohlt: egy felé érkező labdához nem ért hozzá, majd lefordult, keresztbe vitte Balázs előtt, így ziccerbe került, de ballal a rövid sarok mellé csavart a kifutó Balajcza mellett. A 42. percben Andrics lőtt 22 méterről, Kovácsik tenyerelte ki a labdát. A továbbiakban helyzet már nem alakult ki, így szusszanhattak a csapatok.

A félidőben nem volt változtatás. A fehérváriak vették át a mérkőzés irányítását, az 56. percben ez Scsepovics hétméteres fejesében öntött formát először, ám a labda elkerülte a kaput. Két perccel később szerezte meg a vezetést a Videoton. Letámadott az Újpest, labdát is szerzett, de ahogy elvesztették, indult a hazai kontra. Suljic tolta meg, majd elé álltak, de Lazovics vitte tovább a játékszert, felnézett, észrevette, hogy középen Scsepovics 35 méterre a kaputól teljesen üresen érkezik, így gyönyörűen elé kanyarította, a szerb csatár pedig átvétel után elgurította a kirohanó Balajcza alatt (2-1).

A 64. percben már-már megalázó gólt szerzett a hatalmas fölényben játszó Videoton. Egy Nego-felívelést Kálnoki Kis elnézett, így Scsepovics egy védővel találta szemben magát a tizenhatoson. Okosan visszagurított a ziccerben érkező Lazovicsnak, aki rosszul vette át, de visszatette honfitársának. Scsepovics tekerés helyett a még üresebben jövő Suljichoz játszott, a bosnyák átvette, megállt, ezúttal azonban bepasszolta a kapuba Balajcza alatt (3-1).

A középkezdés előtt megpecsételődött az Újpest sorsa: a korábban még sárga lappal sem rendelkező Diarra előbb kidumált egy sárgát, majd dührohamot kapva újabbat szedett össze, így a kiállítás sorsára jutott.

A 79. percben hosszabb labdajáratás után Balogh passzából Lázok éles szögből keresztbe lőtt. A 83. percben Nego passzolt Scsepovicshoz, aki elvesztette a labdát, de Mohl suta mozdulattal a tizenhatoson visszaadta Lazovicsnak. A szerb nem vette át, hanem tanári mozdulattal Scsepovics elé sarkalt, aki nyolc méterről Kálnoki Kis lábán megpattanva lőtt a kapuba (4-1).

A gól után debütánst avatott a Vidi: a néhány napja szerződtetett Maric állt be Lazovics helyére. Másodpercekkel később már ünnepelhetett is. Suljic külsővel bökött gyönyörűen az alapvonal felé Maric elé, aki sarokkal visszatette Stopirának. A zöld-foki-szigeteki bekk nyolc méterről lőtt a kapuba (5-1).

A 89. percben Stopira akart gólt lőni 19 méterről, a labda Géresi elé pattant, aki két védőt megvert, a harmadikat már nem tudta. A labda maradt a Vidinél, végiggurult a kapu előtt, az azt utolérő Géresi törte el a végén. Másodpercekkel később Scsepovics indította volna Maricsot, ám Balajcza kijött és elpöckölte. Rossz helyre: Géresi 26 méterről az üres kapuba lőhetett volna, de egy védő blokkolt.

Ezzel véget is ért a találkozó, a Videoton pocsék kezdés után felállva gyönyörű, helyenként sziporkázó játékkal kiütötte az Újpestet, ezzel növelte előnyét az örökmérlegben és nem mellesleg maradt az élen a tabellán.

A címlapkép és a fenti képek a vidi.hu-ról származnak.

A Rangadó.hu szakértője, Glázer Róbert, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya:
– Eleve nagyszerű mérkőzésre számítottam, hiszen a múlt héten az Újpestet már a ZTE ellen is láttam játszani, az ahhoz hasonló futballt vártam tőlük most is kilencven percen keresztül, bár ez végül ennyi ideig nem tartott ki. Kiváló összecsapást láthattunk.
– Az Újpest megszokott 4-4-2-jében játszott, bár ezúttal Bardhi nem középpályás, hanem csatár volt, míg a Vidi 4-2-3-1-e sem keltett meglepetést, Suljic a bal, Hadzic a jobb oldalt szerepelt. Az elején alaposan meglepte a vendégcsapat a fehérváriakat, letámadtak, majd lőttek egy szerencsés gólt, előnyüket Diarra tovább növelhette volna.
– Húsz perc után vette át a kezdeményezést a Vidi, Scsepovics akár négy-öt megmozdulással is gólt érhetett volna el, egyből végül az is lett. Az Újpest belső védekezése hagyott kívánnivalót maga után, Kálnoki Kis rendszerint egy az egyben maradt Scsepoviccsal, akit szinte egyetlen egyszer sem tudott megtartani. Gyanítom, Pávkovicsnak kellett volna kisegítenie, de ez elmaradt.
– Mindkét gárda remek játékkal kezdte a második játékrészt, Diarra került először helyzetbe, de hibázott, a kontrából pedig megszerezte a vezetést a Videoton, ami elbizonytalanította a lila-fehéreket. A piros lappal a mali játékos óriási hátrányba hozta csapatát. Ezt követően a hazaiak tetszés szerint alakították ki helyzeteiket az immáron 4-4-1-ben felálló Újpest ellen, nem voltak egy súlycsoportban.
– A Vidi-siker teljesen megérdemelt, látványosan futballoztak, az első tavaszi fordulóban egyből öt gólt rúgni nem semmi teljesítmény, és szerintem a vendégek hibái nélkül is felőrölték volna őket, pontrúgásaik is életveszélyesek voltak.
– Nem szoktam senkit külön kiemelni, de Scsepovicsot most muszáj: két gólt lőtt, adott egy gólpasszt, és egy pillanatra sem tudta őt tartani az Újpest, gyakorlatilag azt csinált a pályán, amit akart. Fantasztikus játékos.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik