NB I

Bajnoki cím, kiesés: szakértőket faggattunk az NB I-es folytatás előtt

Tizennégy „tavaszi” forduló dönt a lényegi kérdésekről a honi élvonalban. Arra voltunk kíváncsiak, ki, kinek adná az aranyérmet, és mely csapatok intenek búcsút az első osztálynak.

Tizenkilenc kör után 34-34 ponttal áll a Videoton, Honvéd, Vasas trió, a Fradi négy egységgel lemaradva a negyedik. A Rangadó.hu által megkérdezettek mégsem írják le a címvédő zöld-fehéreket…

Horti Gábor

  • Bajnok: Videoton
  • Kieső: MTK, Gyirmót
  • – A Vidi erőből behúzza a bajnoki címet – mondja az utánozhatatlan stílusú műsorvezető. – Hiába a Fradi törekvései, nem hinném, hogy ledolgozza a négypontos hátrányát, szerintem a székesfehérváriaké a legegységesebb magyar együttes. Aranyos fiúk alkotják a Honvédot és a Vasast is, de ez kevés lesz az aranyéremhez. Ami a kiesését illeti, azt hiszem, a Gyirmót helyzete reménytelen, és nem lennék meglepve, ha az MTK is a mélybe zuhanna. Fáj ezt mondanom, hiszen Torghelle Sanyit imádom, a „keresztapja” vagyok…

    Kabát Péter

  • Bajnok: Videoton
  • Kieső: Paks, Gyirmót
  • – Az FTC és a Videoton csatázik majd az aranyéremért, az utóbbit kicsit esélyesebbnek tartom – vélekedik a jelenleg Győrben futballozó korábbi újpesti legenda. – Ami a veszélyeztetett csapatokat illeti, a Gyirmót szinte bizonyosan búcsúzik az élvonaltól, és bajba kerülhet a Paks is. Bár most a Diósgyőr, a Debrecen és az MTK is mögötte van, nehéz elképzelni, hogy bármelyik kiessen.

    Várhidi Péter

  • Bajnok: Videoton
  • Kieső: MTK, Gyirmót
  • – Úgy érzem, a Videoton és a Ferencváros közt dől majd el a bajnoki cím, méghozzá az előbbi javára – jósolja a Sport Tv szakértője, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya. – Bevallom, a Vasas diadalában nem hiszek, bár minden elismerésem az angyalföldieké, a csapat erejét mutatja, hogy tizenkilenc forduló alatt egyetlen riválisa sem szerzett nála több pontot. Ugyanakkor a Vidi és a Fradi is jól erősített. Az alsóházban a Gyirmót aligha tud bennmaradni, és bajba kerülhet az MTK is. Szép dolog a fiatalítás, ám vannak hátulütői…

    Harsányi Levente

  • Bajnok: Honvéd
  • Kieső: Gyirmót, Paks
  • – Teljesen egyértelmű, hogy a Budapest Honvéd lesz a bajnok! És, hogy miért? Mert nekik drukkolok – jelenti ki a műsorvezető. – A nyolcvanas évek közepétől értük dobog a szívem, örülök, hogy újra ilyen jó csapatunk van. Bízom benne, hogy az erő, a lendület, a szív és a becsület előreviszi a csapatot és elsők leszünk. Kemény küzdelem lesz, lehet, hogy vannak erősebb csapatok, de Czene Attila is az egyes pályán nyert aranyat.

    A Gyirmót szerintem búcsúzni fog, bár Urbányi István nagyon jó szakember. Lehet, hogy az ő irányításával végül sikerül az utolsó szalmaszálba belekapaszkodni, de reálisan nézve nincs erre nagy esély. A másik kieső a Paks lesz kiélezett, hihetetlenül izgalmas véghajrában. Az MTK, a DVTK és a DVSC is megmenekül.

    Egervári Sándor

  • Bajnok: Videoton
  • Kieső: Paks, Gyirmót
  • – Az őszi teljesítmény után a Vasas bajnoki címe sem lenne nagy meglepetés, de a Videoton, Ferencváros duóval is komolyan számolni kell – magyarázza a magyar válogatott egykori szövetségi kapitánya. – Meglátásom szerint három csapat esélyes tehát legfőképpen a bajnoki címre: a Videoton, a Ferencváros és a Vasas – nehéz tippelni, de jelen pillanatban ilyen sorrendben várnám befutóként a csapatokat. Ősszel a székesfehérvári együttes tűnt a legmarkánsabbnak, így meglátásom szerint a tavaszi szezonra is jók a kilátásaik.

    A kiesés elkerüléséért nagy harc várható, a pillanatnyi tabella utolsó négy-öt helyezettje (a Paks, a DVTK, a DVSC, az MTK Budapest és a Gyirmót FC Győr) még egyáltalán nem érezheti magát biztonságban, nem lepődnék meg, ha szezon végén a csapatok között csupán egy-egy pont különbség döntene. A legnagyobb sansza elkerülni a veszélyzónát az MTK-nak van, de a DVTK és a Debrecen is jól erősített, nekik tradicionálisan előrébb kellene végezniük. Az MTK és a Debrecen komolyabb játékerőt képvisel, úgy gondolom, a bajnokság vége felé nekik nem lesznek kiesési gondjaik.

    Olvasói sztorik