NB I

Pontes számára nem a szép játék, hanem a három pont a lényeg a Fradi ellen

A portugál vezetőedzőn nagy a felelősség; Róka Géza a Loki költségvetéséről is beszélt a szurkolói ankéton.

Csütörtök délután szurkolói ankétot tartott a Debreceni VSC, amelyen tiszteletét tette az új játékosok mellett a cégvezető, Róka Géza, valamint Leonel Pontes vezetőedző, akik készségesen válaszoltak a drukkerek kérdéseire.

A Nagyerdei Stadionban Róka elmondta, a szezon elején a nemzetközi szereplés volt a cél, a jelenlegi helyzetben viszont a mezőny első felébe kell kerülni és stabilizálni azt a pozíciót. Óriási csoda lenne, ha elérné az eredeti céljait a klub. Hozzátette, összesen 65 játékost tanulmányozott a szakmai stáb, a DVSC portugál vezetőedzője a kiszemelt futballistákról mérkőzéseket is megtekintett, nem csak az összevágott népszerűsítő videókat – olvasható a dehir.huoldalon. Szurkolói érdeklődésre a cégvezető elmondta, a klub anyagi helyzete változatlan, 1,2 milliárdos költségvetésből gazdálkodik a DVSC, ez Magyarországon a 4-5. helyre sorolja a csapatok közül a Debrecent. Az anyagi helyzetet és a gazdálkodást stabilnak nevezte.

A portugál vezetőedző kiemelte, korábban jelezte, hogy változtatásokra van szükség a Lokin belül, most pedig örül annak, hogy végre ez meg is történt. A Fradi elleni szombati rangadóval kapcsolatban azt mondta, most az a legfontosabb, hogy nyerjen a Loki – jelen esetben nem a játék szépsége, hanem az eredményesség az elsődleges szempont.

– Nagy a felelősségem, hiszen ezzel a megújult csapattal oda akarjuk vezetni a Debrecent, ahova tartozik. Nagyon fontos, hogy megértessük az új játékosokkal, mit is jelent Debrecenben játszani. Mindegyik futballista tapasztalt, de érezniük kell, hogy nagy múltú magyar klubba érkeztek. Meg kell mutassák, mit tudnak, és harcolniuk kell a csapatét. Csak olyan játékosokra van szükségem, akik tényleg itt is akarnak játszani. Remélem, hogy most már megvannak azok a képességeink, amik eddig hiányoztak. Én is szerettem volna több magyar, debreceni kötődésű játékost a csapatba, ezen dolgozunk folyamatosan.

Olvasói sztorik