NB I

Élvonalbeli klub csábítja Pintér Attila kedvenc légiósát

A Mezőkövesdről távozó középpályás sorsa napokon belül eldőlhet.

2013-ban a Pintér Attila vezette Győri ETO-nál mutatkozott be a magyar bajnokságban Patrick Mevoungou, aki aztán szintén az 50 éves tréner kérésére érkezett 2016 nyarán a Mezőkövesd Zsóry FC-hez. Miután azonban Pintért Tomiszlav Szivics váltotta a borsodiak kispadján, a kétszeres kameruni válogatott játékosnak távoznia kellett. Mevongou a Rangadónak elmondta, szívesen maradt volna a sárga-kékeknél.

– A vezetőedző döntése értelmében kellett elhagynom a csapatot, sajnos nem tehettem semmit ez ellen, úgy gondolom, nem bánt velem korrekt módon sem a klub, sem Tomiszlav Szivics, hiszen nem a teljesítményemmel volt a probléma – nyilatkozta őszintén a légiós, aki az ősszel az összes bajnokiját végigjátszotta – De ilyen a foci, ilyen helyzetbe kerültem, ezt el kell fogadnom. Jelenleg specifikus edzésmunkát végzek, egyedül tartom karban magam és várok a megfelelő ajánlatra, talán a következő néhány napban már eldől a sorsom. Szerettem az NB I-ben játszani, profi bajnokságként ismertem meg. Talán vissza is térek oda, hiszen van érdeklődő az első osztályból, de külföldi klubbal is kapcsolatban vagyok – zárta a 31 éves középpályás honlapunknak.

Olvasói sztorik