NB I

Oliveirára később is számít a Vidi

Nagy nevet hozhatott volna a fehérvári klub, de akadt visszavonuló is. Kovács Zoltán értékelője.

Bár hivatalosan még nem, a legtöbb magyarországi együttes számára gyakorlatilag véget ért a 2017-es téli átigazolási időszak és ezzel együtt a felkészülés érdemi része is. Ennek kapcsán a vidi.hu a Videoton FC sportigazgatóját, Kovács Zoltánt kérdezte a történésekről, tapasztalatokról.

A fehérváriaktól a télen távozott két olyan játékos, aki korábban, illetve az ősz folyamán meghatározónak számított – név szerint Filipe Oliveira és Feczesin Róbert.

Kovács szerint utóbbival – az NB I góllövőlista-vezetőjével – minden fél jól járt, hiszen a klub értékesíteni tudta őt; míg az El-menetelés kulcsembere, Filipe Oliveira az elmúlt időszakban már kevés szerephez jutott, ám játékospályafutása végeztével ismét számít majd rá a Vidi.

– Nem titok, megállapodtunk abban, hogy amikor befejezi pályafutását, akkor is várnak rá feladatok a Vidinél. Egy ilyen nemzetközi tapasztalattal és emberi kvalitásokkal bíró játékosnak nem szeretnénk végleg elengedni a kezét – fogalmazott Kovács.

Magyar szinten nagycsapatnak számít a Videoton, ez érződik azon is, amit a sportigazgató az átigazolásokkal kapcsolatban elmondott.

– Ha itthonról megkerestünk valakit, akkor hirtelen kétszeres-háromszoros szorzó jelentkezett a vételárban. Ez innentől kezdve nem pénzügyi, hanem elvi kérdés – mondta az elmondása szerint egyébként külföldön játszó magyarokkal is tárgyaló Kovács.

Az átigazolási időszak Mirko Maric érkezésével véget ért a fehérváriak számára.

– Az első csapathoz biztosan nem várható érkező. A mutatott játéknak és a nyári igazolásoknak köszönhetően egyébként rengeteg megkeresést kaptunk, komoly labdarúgókat ajánlottak, de most egészségesnek érzem a fiatal és rutinos labdarúgók arányát a keretben. Jöhetett volna olyan külföldi, rutinos játékos, akinek már a leigazolása is hatalmas hírértékkel bírt volna, biztosan jól lehetett volna használni különböző marketingcélokra, de a klub hosszú távú szakmai érdekeit figyelembe véve végül nem szerződtettük – mondta erről meglepő őszinteséggel Kovács.

A Videoton óriási meglepetésre még 2016-ban elbúcsúzott a Magyar Kupától, méghozzá az NB III-as Budafok ellenében. Azon a találkozón bevetésre került többek között Kovács Sándor is, aki a télre eltűnt.

– Ez egy olyan történet, amilyennel nem csak vezetői, hanem játékos pályafutásom során sem találkoztam. Az új szerződéséről tárgyaltunk, majd jött a hír, hogy Kovács Sándor nem kívánja folytatni profi pályafutását – fogalmazott a volt újpesti támadó.

A sportigazgató az interjú végén még kifejtette azt is, hogy a nemrég Siófokra távozó Disztl László helyét a második csapat élén Dvéri Zsolt, Milinte Árpád és Poór András vette át, őket a felnőtt gárda másodedzője, Pető Tamás is segíti majd.

A címlapfotó és a belső kép is a vidi.hu-ról származik.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik