NB I

Újpest: „A hét közepéig különböző orvosi vizsgálatok várnak rám”

A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első összecsapásán Zalaegerszegre látogatott az Újpest, ahol a klub macedón labdarúgóját, Enis Bardhit az első félidő derekán le kellett cserélni. A 21 éves futballista a klub honlapjának nyilatkozott jelenlegi helyzetéről.

– Harminc perc után éreztem, hogy nincs minden rendben, és a kezdődő fájdalom miatt jobb volt számomra a csere. A hét közepéig különböző orvosi vizsgálatok várnak rám, utána már többet tudok mondani, hogy pontosan mi a probléma, és mennyi időt vesz majd igénybe a rehabilitációm. Természetesen minél előbb játszani szeretnék, szívem szerint már a Videoton ellen pályára lépnék, de minden az analízisek eredményétől függ majd – fogalmazott.

Olvasói sztorik